Ugrás a tartalomhoz

Fontos siker (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-1 (1-0)

Egygólos győzelmet aratott városunk felnőtt csapata a Szeged ellen. Labdarúgóink közül Heffler és Fótyik, míg a szegedieknél Hegedűs volt eredményes.

A Merkantil Bank Liga 23. játéknapján a 7. helyezett Tisza-parti alakulat látogatott Mezőkövesdre április 16-án. Együttesünk a Gyirmót ellen elveszített rangadót követően a győzelem megszerzésének reményében lépett pályára, míg a vendégek két sikerrel a hátuk mögött várhatták a találkozót.
Az első félidő kevés lehetőséget hozott, a csapatok a játékrész nagy részében a két 16-os között „terelgették” a labdát. Az első helyzetet a szegediek alakították ki, Szabó emelését azonban lehúzta Dombó a 8. percben. Csapatunk góllal válaszolt a kimaradt lehetőségre. A 20. percben Vági robogott végig a jobb oldalon, remek átadásával Heffler lépett ki. A támadó elhúzta a játékszert Szántai mellett, aki elsodorta, a játékvezető ezért büntetőt ítélt. A 11-est Heffler magabiztosan lőtte a kapu bal oldalába.

IZGALMAS HAJRÁ Fordulás után csapatunk kezdett aktívabban, a 49. percben Molnár távoli kísérlete suhant el kevéssel a kapu mellett. Együttesünk pontosan egy órányi játékot követően megduplázta előnyét. Ekkor Heffler végzett el szabadrúgást a térfél közepén, felívelését a jól helyezkedő Fótyik bólintotta a hálóba. A vendégek öt perccel később szépítettek, Obot beadását Hegedűs Martin helyezte a hosszú sarokba. Három perccel később egy veszélyes szögletet követően Szabó előtt nyílt lehetőség az egyenlítésre, a helyzet azonban kimaradt. Az utolsó 10 perc kezdetén Obot fejelt a kapu mellé Király beadását követően, majd a 83. percben Dombó hárított egy fejest. A találkozó utolsó fontos eseményét a szegedi Szabó kiállítása jelentette, aki egyből pirosat kapott, miután hátulról rácsúszott Tajthyra.
Labdarúgóink a sikernek köszönhetően továbbra is a 3. helyen állnak a tabellán 41 ponttal. A listavezető Gyirmót 53, a 2. helyezett Zalaegerszeg 42 pontos.

RANGADÓ Együttesünk hétvégén újabb fontos mérkőzést játszik, ugyanis a 4. helyezett Kisvárda fogadja majd Pintér Attila gárdáját. A két együttest mindössze 2 pont választja el egymástól, ezért igazi hatpontos rangadó vár a felekre. A bajnoki mérkőzés április 24-én, vasárnap 15.15-kor kezdődik a szabolcsi városban.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Mezőkövesd Zsóry FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-1 (1-0)
Mezőkövesd, 1300 néző, vezette: Szilasi Szabolcs (Mohos, Kovács II.)
Mezőkövesd: Dombó, Szeles, Fótyik, Szilvási, Vági, Szatmári, Heffler (Sós, 72.p), Tóth B., Frőhlich, Nicorec (Tajthy 53. p.), Molnár (Orosz 59. p.). Vezetőedző: Pintér Attila
Szeged: Szántai, Tóth G., Germán, Andorka (Obot 56.p), Szabó P., Farkas M., Berde (Hegedűs 56. p.), Achim, Zabari, Király, Oláh (Veszelinov, 71. p). Vezetőedző: Klausz László
Gólok: Heffler (21. p., büntetőből), Fótyik (61. p.), ill. Hegedűs M. (66. p.)
Kiállítás: Szabó 87. p. (Szeged 2011-Grosics Akadémia)

Kapcsolódó hírek