hu en de pl
ma 2019. július 19. (péntek) 18:22 Emília névnapja van





Döntetlen emberelőnyben

Kisvárda Master Good – Mezőkövesd Zsóry FC 0-0

Egy pontot szerzett városunk felnőtt csapata a bajnokság hétvégi játéknapján Kisvárdán. Labdarúgóink a döntetlennel utolérték pontszámban a feljutó helyen álló Zalaegerszeget. (Fotó: mezokovesdzsory.hu)


A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában az újonc, remekül szereplő szabolcsi gárda vendégeként lépett pályára Pintér Attila együttese április 24-én. A 3., illetve 4. helyezett  gárdák között mindössze két pont volt a különbség, így kiegyenlített és nyílt küzdelemre számíthattak a meccsre kilátogató drukkerek.

KORAI KIÁLLÍTÁS Az összecsapást irreális körülmények között, viharos szélben játszották a csapatok, és a 90 perc is viharosan kezdődött. A meccs elején a hazaiak játszottak fölényben, viszont együttesünk a 6. percben nagy lehetőséghez jutott. Egy formás akció végén Szatmári ugratta ki remekül Molnárt, aki egy csel után kapura lőtt, Lékai azonban kiütötte a labdát. A 19. percben Tóth passzolt Hefflerhez, a kövesdi támadó egy finom csellel elhúzta a játékszert Lékai mellett, a rossz ütemben kifutó kapus pedig elkaszálta. A játékvezető az eset után felmutatta a piros lapot a kisvárdai kapusnak, így labdarúgóink emberelőnybe kerültek. A létszámfölény a játékrész folytatásában csak a mezőnyben domborodott ki, komoly gólszerzési lehetőségeket a szünetig nem sikerült kialakítani a masszívan védekező hazaiak kapujánál.

KIMARADT HELYZETEK Fordulás után sem változott jelentősen a játék képe, bár csapatunk helyenként nyomasztó fölényben futballozott. Az 53. percben a hazai 16-oson belül egy 11-es gyanús szituációnál tovább engedte a játékot Vad II. István, amikor is az egyik kisvárdai védő kezére pattant a labda. A 64. percben Sós lépett ki remek ütemben, lövését azonban hárította Ivancsics. Néhány perccel később Szatmári vette célba a hazai kaput, azonban lövése kevéssel elsuhant a jobb oldali kapufa mellett. A kövesdi próbálkozások mellett a hazai kontrák is veszélyesek voltak, azonban Dombónak nem kellett játékba avatkoznia. A záró 10 percben Molnár ígéretes lövése suhant el a kapu felett, majd az utolsó pillanatokban Orosz előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, de a csereként pályára lépő csatár sem járt sikerrel, így az eredmény nem változott a lefújásig.

SZOROS ÁLLÁS A Mezőkövesd Zsóry pontszámban utolérte a rivális Zalaegerszeget, azonban a zalaiak több győzelmüknek köszönhetően megőrizték 2. helyüket a tabellán. A listavezető Gyirmót 56 pontos, a ZTE és a Mezőkövesd egyaránt 42 pontot szerzett 24 mérkőzésen. A közvetlen üldözők közül a Kisvárda 40, a Balmazújváros 39, míg a Csákvár 38 egységgel áll.

NEHÉZ FELADAT Csapatunkra a hétvégén ismét nehéz feladat vár, a 8. helyezett Soroksár érkezik Mezőkövesdre. A fővárosi gárda remek formában várhatja az összecsapást, ugyanis a legutóbbi 5 bajnoki találkozóját megnyerte és tavasszal eddig mindössze Gyirmóton maradt pont nélkül. A bajnoki találkozó április 30-án, szombaton 19 órakor kezdődik a Városi Stadionban.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Kisvárda Mater Good – Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
Kisvárda, 500 néző, Vezette: Vad II. István (Király K., Szalai B.)
Kisvárda: Lékai – Izing, Papucsek, Vári B., Csilus, Marcolini, Cseri, Délczeg (Rajczi 85.p.), Bagi, Koszta (Ivancsics 21.p.), Erős (Eszlátyi 88.p.). Vezetőedző: Soós Imre
Mezőkövesd: Dombó – Fótyik, Szeles, Dvorschák, Vági, Szatmári, Tamási (Rácz 43.p.), Nicorec (Orosz 61.p.), Heffler (Sós B. 54.p.), Tóth B., Molnár. Vezetőedző: Pintér Attila
Kiállítva: Lékai (19.p.)



Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés