Ugrás a tartalomhoz

Megújul az elkerülőút (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Felújítják a 3-as számú főút mezőkövesdi szakaszát. Jelenleg a Tard felé vezető út elágazásánál zajlanak a munkálatok.

A 3. számú főút több szakaszát is felújítják a Komplex országos útfelújítási program keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei, ebből öt útszakasz érinti a Mezőkövesd és Miskolc közötti részt.
A hazai forrásból megvalósuló projekt keretében a napokban teljes szélességében leaszfaltozták a szomolyai és a bogácsi út kereszteződés közötti útfelületet. Itt a szakemberek az utómunkálatokat, köztük az útpadka helyreállítását végzik.
Ezen felül Mezőkeresztesnél, valamint Bükkábránynál további három rossz állapotú szakasz felújítását fogják elvégezni a közeljövőben.


ÖTSZÁZNÁL TÖBB
A programnak köszönhetően országszerte összesen 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz felújítását végzik majd el.
Megyénket tekintve a főutak a tervek szerint több mint 43 km szakaszon mintegy 3,94 milliárd forintból újulnak meg. Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén összesen 24 útszakaszon kezdődött, illetve kezdődhet meg hamarosan a felújítási munka.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. között létrejött szerződés szerint a munkálatok befejezési határideje 2016. október 15-e, viszont a 3. sz. főúton nagy valószínűséggel az említett határidő előtt befejeződik majd a felújítás.

B. K.

Kapcsolódó hírek