Ugrás a tartalomhoz

Végéhez közeledik a Zsóry fürdő hőmegtakarítási beruházása.

Mezőkövesd hírei
A hőenergetikai fejlesztés a KEOP 4.2.0 Zsóry-Fürdő Termálvíz hasznosításra épülő épületgépészeti rekonstrukció” című pályázat keretében, a Magyar Állam és az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.

A mintegy 180 millió forint értékű beruházás célja, a fürdőben elhasznált gyógyvíz újrahasznosítása. A projektnek köszönhetően megvalósul egyebek mellett az új wellness részleg padlófűtése, a régi közlekedő rész, valamint a földszinti és az emeleti öltöző fűtése.

A kivitelező cég májusban kezdte el a munkálatokat. A kábelek lefektetése, valamint az Olajfa út felől található trafóháznál elvégzett átalakítási munkálatok után a műszaki területen folytatódott a projekt kivitelezése, ahol jelenleg egy nagy teljesítményű hőszivattyú beépítését végzik. A szerkezet a vízforgatását fogja segíteni és egy erre a célra kialakított gépházban helyezik el.

A hőmegtakarítási pályázat keretében az uszoda épületében is átalakítási munkálatok zajlanak. A beruházás a tervek szerint augusztus végére készülhet el teljes egészében. A jelentős mértékben megszépülő Zsóry Gyógy- és Strandfürdő az átadást követően teljes kapacitással fogja várni a látogatókat.

Bővebb információ: Zsoryenergetika.eu

Kapcsolódó hírek