Ugrás a tartalomhoz

FELHÍVÁS – Jelentkezés a „Tiszta udvar-rendes ház” városszépítő versenyre

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 87/2013 (III.27.) határozata alapján 2016-ban is meghirdeti a “Tiszta udvar rendes ház” elnevezésű városszépítő versenyt.

A felhívás az önkormányzat ciklusprogramjában meghatározott célt - nevezetesen a virágosítás, parkosítás lakott területre való kiterjesztését - hivatott megvalósítani.  
A korábbiakhoz hasonló módon kívánjuk megkeresni az egyes körzetekben a legszebb udvarokat és a gondozott házakat, portákat. Javaslatokat a területi képviselők mellett az építési hatósági feladatokat ellátó munkatárs tehet, illetve jelentkezhetnek rá a lakosok.

A szempontok, amelyek alapján a bíráló bizottság értékeli a portákat:
– ház ápoltsága: homlokzat, tető és kémény esztétikai állapota, nyílászárók állapota, lábazat, stílusösszhang
udvar: arányos beültetettség, zöldfelület változatossága/harmóniája, ötletesség, kiegészítők, összhang
telek virágosítottsága: hagyományos virágok alkalmazása, díszértékkel bíró fák/cserjék alkalmazása, virág, mint az épület/ház dísze, ötletesség, összhang
közterületi rész rendezettsége: járda állapota, gyalogos közlekedés akadálymentessége, gyep/fű ápoltsága, átereszek/árkok ápoltsága

Jelentkezési határidő: 2016. június 30.


Jelentkezni személyesen a Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal „A” épületének 23-as irodájában (Mezőkövesd, Mátyás király u. 112.) Pázmándi-Guba Viktória szervezési referensnél vagy telefonon az 511-532-es illetve a 0630/288-9154-es telefonszámon lehet.
Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadóra a tárgyév októberében kerül sor.
A legszebb porták gazdáit „Tiszta udvar – rendes ház” feliratú táblával (a tárgyév feltüntetésével) és a Mezőkövesdi Városgazdálkodási Zrt. által felajánlott ajándékutalványokkal jutalmazzuk.

Dr. Fekete Zoltán
polgármester

Kapcsolódó hírek