Ugrás a tartalomhoz

Megnyílt a Kisjankó Bori kiállítás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Több mint 400 munka érkezett be az immár 28. alkalommal meghirdetett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra, amelyből mintegy 200 művet állítottak ki a Közösségi Házban és a Matyó Múzeumban.

Az esemény elején Berecz Lászlóné, a Matyó Népművészeti Egyesület köszöntötte a megjelenteket, majd pedig Indre Andrea népdalcsokrát hallgathatta meg a közönség, valamint megtekinthették a Matyó Néptáncegyüttes műsorát.
Ezt követően dr. Fekete Zoltán polgármester mondott beszédet, aki kiemelte, hogy a 400-nál több pályamunka is azt jelzi, hogy ma is igény van a szép, színvonalasan, aprólékosan kidolgozott népművészeti alkotásokra. Hangsúlyozta, hogy fontos őseink hagyományainak tisztelete, megőrzése és ápolása, amelyben fontos szerepet tölt be a háromévente meghirdetett pályázat, valamint mindazon népművészek munkája, akik ma is alkotnak.
A polgármester bevezető gondolatai után Fehér Jánosné Népművészet Mestere díjjal kitüntetett népi iparművész, a zsűri tagja nyitotta meg a kiállítást, aki beszédében méltatta Kisjankó Bori néni életét, munkásságát. Hozzátette, hogy a neves matyó íróasszony által elkezdett munkát a mai nemzedéknek kell továbbvinnie, továbbéltetnie. Kiemelte, hogy idén 100 alkotással több érkezett be a pályázatra, mint három évvel ezelőtt. Fehér Jánosné beszédében azt is hangsúlyozta, hogy egy tökéletes, hibátlan hímzésnek számos kritériumnak kell megfelelnie a gondos tervezéstől, az előrajzolástól, a hímzésen keresztül, a mosásig, vasalásig. Elmondta, hogy akkor készülhet tökéletes pályamunka, ha a folyamat minden lépését precízen, pontosan, komoly odafigyeléssel készítenek el az alkotók.
Ezt követően adták át a különdíjakat, az I-III. helyezést elérő alkotóknak járó jutalmakat, valamint a pályázat legrangosabb elismerését, a Kisjankó Bori díjat is.
Ebben az évben Erdélyi Istvánné, népi iparművész vehette át a Kisjankó Bori díjat a hevesi-palóc hímzéssel elkészített munkájáért.
A mezőkövesdi Borsóka Hímzőkör két tagja, Marton Jánosné és Pap Jánosné pedig a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Hagyományok Háza különdíját vehette át, akik munkájukban a mezőkövesdi hagyományos motívumkincset dolgozták fel.
Mezőkövesd Város Különdíját Csongrádiné Szuper Viktória népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere vehette át dr. Fekete Zoltán polgármestertől a Mezőkövesden is a hagyományos viseletben alkalmazott nyargalásos hímzéstechnika újra felfedezéséért.
Péntek délután és szombaton szakmai konferenciával folytatódott a program, amely során a hímzés témakörében hallgathattak meg az érdeklődők szakmai előadásokat.
A kiállítást szeptember 21-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Közösségi Házban és a Matyó Múzeumban.

M. Zs.

Díjazottak

 

Kategória/Helyezés Tervező Kivitelező
Kisjankó Bori Díj Erdélyi Istvánné (Népi Iparművész) Erdélyi Istvánné
Öltözködés kategória: hagyományos pályamű I. díj Angyal Frigyesné (Népi Iparművész) Kocsisné Onodi Szűcs Andrea,
Lakosné Borák Anna, Marton Sándorné Népművészet Mestere, Szabados Jánosné
Lakástextil kategória:
hagyományos pályamű I. díj
Zuberec Vera (Népi Iparművész) Elek Horváth Erzsébet Kokai Irénke Zuberec Vera
Lakástextil kategória: hagyományos pályamű II. díj Izer Istvánné Népi Iparművész Izmindi Kálmánné
Lakástextil kategória: hagyományos pályamű III. díj Dr. Illés Károlyné (Népi Iparművész, Népművészet Mestere) Győrfi Károlyné,Dr. Illés Károlyné Népi Iparművész, Népművészet Mestere, Nedényiné Törőcsik Anna
Sajti Mária Etelka Szelezsán Jánosné
Lakástextil kategória modern pályamű II. díj Bogárné Szőke Erika (Népi Iparművész) Dr. Blahut Károlyné
Lakástextil kategória Modern pályamű III. díj Jenei Anikó Jenei Anikó
Különböző szakmák mestereinek kiemelt különdíja Dr. Illés Károlyné (Népi Iparművész, Népművészet Mestere) Bíró Bertold könyvkötő és a Rozmaring Szakkör tagjai
Herman Ottó Múzeum és a Hagyományok Háza Különdíj Sárospatakiné Fazekas Judit Sárospatakiné Fazekas Judit, Sárospataki Miklós
Herman Ottó Múzeum és a Hagyományok Háza Különdíj Farkas Éva Farkas Éva, Kaló Csabáné,
Rozin Pál Józsefné
Póta és Társa Bt. És a Hagyományok Háza Különdíj Szuper Miklósné (Népi Iparművész) Csepeli Hímzőkör és Csipkeműhely: Tormásné Kertész Erika,Tóth Mária, Király Márta, Szuper Miklósné, Sárközy Attiláné Babos Csabáné, Németh Károlyné
Herman Ottó Múzeum és a Hagyományok Háza Különdíj Kovácsné Pócza Ágnes (Népi iparművész) Kovácsné Pócza Ágnes (Népi iparművész)
Mezőkövesd Város díja Csongrádiné Szuper Viktória (Népi Iparművész, Népművészet Ifjú Mestere) Csongrádiné Szuper Viktória
Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. Különdíj
Véghné Lőrincz Ágnes (Népi iparművész)

Véghné Lőrincz Ágnes (Népi iparművész)
Egri Dobó István Vármúzeum Különdíj Bogárné Szőke Erika (Népi iparművész) Jakusovszki Jánosné
Póta és Társa Bt. Különdíj Blaskovics Lászlóné Rózsa Albert Imréné
Póta és Társa Bt. Különdíj Radácsi Piroska (Népművészet Mestere) Radácsi Piroska (Népművészet Mestere)
Egri Dobó István Vármúzeum és Hagyományok Háza Különdíj Hubai Gyöngyi (Népi iparművész, Népművészet Mestere) Hubai Gyöngyi (Népi iparművész, Népművészet Mestere)
Matyó Múzeum különdíja Fiser Józsefné (Népi Iparművész) Fiser Józsefné (Népi Iparművész)
Egri Dobó István Vármúzeum Különdíj Bogdán Erzsébet (Népi Iparművész) Bogdán Erzsébet (Népi Iparművész)
B.A.Z. Megyei Önkormányzat Különdíj Árvai Ferencné Árvai Ferencné
Hagyományok Háza különdíja Parragi Ágnes (Népi Iparművész) Parragi Ágnes (Népi Iparművész)
Matyó Népművészeti Egyesület Különdíj Kissné Sponga Zsuzsanna Kissné Sponga Zsuzsanna
Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Hagyományok Háza különdíja Különdíj Marton Jánosné Marton Jánosné és Pap Jánosné

Kapcsolódó hírek