Ugrás a tartalomhoz

Jó a búza minősége (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Jó minőségű és a közepestől nagyobb mennyiségű búza termett idén a Matyó Agrártermelő Zrt. területén.

TÉL ÉS TAVASZ Az enyhe tél a kártevők és a növényeket pusztító betegségek szaporodásának kedvezett, az elmúlt évekhez viszonyítva mégis jobb lett az idei  termés Mezőkövesden, tudtuk meg Molnár Józseftől, a Matyó Agrártermelő Zrt. elnökétől. Elmondta, hogy ez főként annak köszönhető, hogy a csapadék mennyisége télen és a tavasszal is megfelelő volt. A tavaszi esős időjárás miatt a talajvíz magas volt, így a mélyebben fekvő földterület egy részét nem tudták megfelelően művelni, viszont ezek a területek viszonylag gyorsan helyrejöttek. Ezeken a részeken valamivel kevesebb lett a termés, de a jobb minőségű földek között voltak olyan területek, ahol rekordmennyiségű gabonát sikerült betakarítaniuk. Elsőként az őszi árpáról beszélt, melyből hektáronként mintegy 87 mázsa termett, ez az eredmény kiemelkedőnek tekinthető.
A repce mennyisége szintén kedvezően alakult, ez azt jelenti, hogy hektáronként 37 mázsát takarítottak be a szakemberek. Az elnök kiemelte, gyakran előfordul, hogy az őszi csapadék miatt nem kel ki az elvetett repce.



A BÚZÁRÓL A búza a kedvező időjáráson túl egyebek mellett a szakszerű talaj-előkészítésnek, valamint a trágyázásnak köszönhetően ugyancsak jobb lett az elmúlt évek átlagát tekintve. A betakarítást június 21-én kezdték el a cégnél és három hét alatt be is fejezték. Ezalatt az esős idő miatt mindössze 3 napot kellett szüneteltetni az aratást. Az országos átlaghoz viszonyítva lényegesen jobb lett a termés Mezőkövesd körzetében.
– Országosan nézve nagyjából 50 mázsa az átlag hektáronként úgy, hogy hazánkban jelenleg nagyjából 50%-nál jár a búza aratása. Ami minket illet, ettől a mennyiségtől hektáronként hozzávetőleg 10 mázsával többet takarítottunk be. Ez a többlet a jó minőségű vetőmagnak és a növények szakszerű kezelésének köszönhető – mondta Molnár József, a Matyó Agrártermelő Zrt. elnöke.
Hozzátette, a búza eladási ára jelenleg nagyon alacsony, ezért egyelőre raktározzák és majd csak később értékesítik. A betakarított mennyiség mintegy 2/3-ad részét saját maguk fogják feldolgozni, a takarmánykeverő üzemben és a malomban. Az árpa, repce és a búza betakarítását egyébként összesen mintegy 3800 hektár területen végezték el.
Az aratást követően megkezdődhetnek a talajmunkálatok, mellyel már a jövő évi jó termést alapozhatják meg. Az elmúlt napokban lehullott csapadék nagy segítséget jelent. Egyrészt növeli a talaj nedvességtartalmát, elősegíti annak művelését, amely azért is nagyon fontos, mert augusztusban már el kell majd vetni a repcét.

NAPRAFORGÓ ÉS KUKORICA Molnár József elmondta, hogy a kukorica és a napraforgó betakarítása egyaránt nyár végén lesz esedékes, és mindkét növény jó terméssel kecsegtet. A cég vezetője hangsúlyozta, hogy a kukorica 80%-a olyan részen van, amit folyamatosan tudnak öntözni, a mélyebben fekvő területeken pedig még megfelelő volt a talaj nedvességtartalma, így a növények szépen fejlődhettek.
– Úgy gondolom, hogy a kukorica esetében hektáronként mintegy 70-80 mázsa betakarításával számolhatunk, ami jónak tekinthető. Ez elegendő mennyiség ahhoz, hogy a takarmánykeverőnek egész évre elegendő alapanyaga legyen – adott tájékoztatást a szakember.
Molnár József a napraforgóról elmondta, hogy a termés mennyisége és minősége jelen állás szerint ugyancsak megfelelő lesz.

B. K.

Kapcsolódó hírek