Ugrás a tartalomhoz

Matyó vitorlás Rióban

Mezőkövesd hírei

Elkészült a matyó mintával díszített vitorla, mellyel részt vesz a Riói olimpián a mezőkövesdi Érdi Mária.

A 18 esztendős vitorlázó a Laser Radial hajóosztályban áll majd rajthoz a nyári ötkarikás játékokon. A „matyó vitorla” beszerzésére és elkészítésére 282 300 Ft-os támogatást biztosított városunk önkormányzata.
A kövesdi sportoló az olimpiai felkészülés jegyében részt vett a Weymouth és Portland mellett rendezett meghívásos Világkupán június közepén. A világ legjobb vitorlázóit felvonultató versenyen fantasztikusan teljesített Mári, a harmadik futamban a 2., míg a negyedik futamban az első helyen ért célba, így részt vehetett az éremfutamban. Itt a 8. helyen végzett és ezzel az abszolút sorrendben is a 8. helyen fejezte be szereplését.

„Köszönöm szépen Mezőkövesd város versenyvitorla vásárláshoz nyújtott támogatását! A vitorlát (ahogy a képeken is látszik) már kipróbáltam Rióban, ahova július 30-án fogok visszatérni már az Olimpiára. Köszönöm szépen a mezőkövesdi Modine Hungária Kft. támogatását!" – mondta el Érdi Mária.

B. K.

Kapcsolódó hírek