hu en de pl
ma 2019. augusztus 26. (hétfő) 05:24 Izsó névnapja van





Urnafal a Jézus Szíve templomban

Ünnepélyes keretek között átadták a Jézus Szíve Urnafalat július 27-én.


A Jézus Szíve templom kertjében rendezett eseményen dr. Berkes László pápai prelátus, a templom plébánosa köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében elmondta, hogy a halál az élet része, melyre tudatosan fel kell készülni.
– Mi, keresztények nem csak tudomásul vesszük a halált, hanem készülünk is rá. Készülünk, mert tudjuk, hogy Jézus hazavár bennünket – mondta a plébános.
Hozzátette, halálunk után a test és a lélek különválik. Testünk itt marad a földön, de lelkünk a mennyországba kerül, éppen ezért az urnafalat a mennyország kapujának nevezte.
Az urnafalról elmondta, hogy hosszú, gondos munka révén készült el. Kiemelte, az urnafal kialakítása szimbolikusan azt jelzi, hogy Jézus hazavár bennünket. Erre utal a teljes építmény, valamint Jézus szobra is, amit Olaszországból hozattak Mezőkövesdre. A szobor talapzatán a következő felirat olvasható: Jézusomnak szívén megnyugodni jó. Az urnahelyek ajtaja gránitból készült. Dr. Bekes László mindenkinek köszönetet mondott, aki segítséget nyújtott az urnafal építésben, majd az ünnepség végén megáldotta a temetkezési helyet.
A plébános ezt követően szentmisét celebrált az elhunytakért a Jézus Szíve templomban.

B. K.


Kapcsolódó képek:



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés