Ugrás a tartalomhoz

Szoros meccsen vendégsiker (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC-TEVA 0-1 (0-0)

Izgalmas mérkőzésen egygólos győzelmet aratott a Debrecen együttese városunkban, az OTP Bank Liga 4. játéknapján. Labdarúgóink Tisza kiállítása miatt 30 percig emberelőnyben játszhattak.

Labdarúgóink eddig várakozásokon felül teljesítettek, hiszen Pintér Attila együttese az első három mérkőzésen öt pontot szerzett, így veretlenül állt a bajnokságban. Csapatunk ráadásul a legutóbbi két találkozóját idegenben játszotta. Hétvégi ellenfelünk az a Debrecen volt, amelyet Kondás Elemér távozása után ideiglenesen a piros-fehérek korábbi sikeredzője, Herczeg András készített fel a találkozóra. Az egymás elleni összecsapásra mindkét gárda győzelemmel hangolt. Csapatunk az MTK vendégeként győzött 1-0-ra, míg a Loki a Gyirmótot múlta felül 4-0 arányban.




LENDÜLETES JÁTÉK
Az első percek eseménytelenül teltek az augusztus 7-én rendezett találkozón, majd csapatunk többször is közel járt a vezetés megszerzéséhez. Negyedóra elteltével Hudák fejelt kevéssel a jobb kapufa mellé, majd a 19. percben Kink kellemetlen távoli kísérletét ütötte szögletre Danilovics. A játékrész felénél Nicorecet sérülés miatt lecserélte Pintér Attila. Helyére Tóth B. érkezett, aki a 24. percben meg is „kínálta” Danilovicsot egy távoli lövéssel, de a debreceni kapus ezúttal is kitornászta a bal alsó sarokba tartó labdát. A 33. percben Kink vette célba a kaput, azonban 14 méteres bombáját ismételten hatástalanította a Loki hálóőre. A vendégek első komoly lehetőségére a 41. percig kellett várni. Ekkor egy gyors kontra végén dr. Horváth lőtte be balról élesen középre a labdát, Vági becsúszva tisztázott a lendületből érkező Tisza elől. Két perccel később Kuti tüzelt kapura mintegy 22 méterről, Tujvel könnyedén fogta a fiatal debreceni játékos kísérletét.

KIMARADT HELYZETEK Fordulás után mindössze két percet kellett várni csapatunk újabb lehetőségére. Vági bedobását követően Bacelic-Grgic fordult kapura, de ravasz emelése a felső lécről kifelé pattant. Az 55. percben váratlanul vezetést szerzett a Debrecen. Egy szép akció végén dr. Horváth ívelte középre a játékszert, a hosszú oldalon jól helyezkedő Kuti közelről a bal alsó sarokba bólintott. Öt perccel később Gohér 25 méteres szabadrúgását ütötte szögletre Danilovics. A sarokrúgás után Bacelic-Grgic került helyzetbe, azonban ígéretes pozícióból a kapu mellé helyezett. Két perccel később megfogyatkoztak a vendégek, ugyanis Tisza megkapta második sárga lapját, miután Tóthot hátulról elkaszálta. A 83. percben Bereczki biztosíthatta volna be a debreceniek sikerét, viszont ziccerben rosszul találta el a labdát. Csapatunk a ráadásban megmenthette volna az egyik pontot. Egy kapu előtti kavarodás végén Danilovics védte Hudák közeli lövését, majd nem sokkal később Strestik kísérlete kerülte el a hajdúságiak kapuját, így küzdelmes mérkőzésen a vendégek mindhárom pontot elvitték városunkból.
Együttesünk 4 forduló után a 8. helyen áll a bajnokságban 5 ponttal. A tabellát a Ferencváros vezeti 10 egységgel, a 9 pontos Vasas, valamint az egyaránt 7 pontos Budapest Honvéd és Debrecen előtt.

FOLYTATÁS FELCSÚTON Csapatunk legközelebb a jelenleg 9. helyen állomásozó Videoton FC csapatához látogat. A bajnoki mérkőzés augusztus 13-án, szombaton 18 órakor kezdődik Felcsúton, a Pancho Arénában.

KÉT MECCS EGY HÉTEN Ezt követően egy hét alatt két mérkőzést fognak lejátszani labdarúgóink a pontvadászatban. Az Újpest FC augusztus 17-én, szerdán 19 órakor lép pályára Mezőkövesden. Csapatunk augusztus 21-én, vasárnap 18 órakor a bajnoki címvédő Ferencváros vendégeként, Budapesten a Groupama Arénában játszik bajnoki mérkőzést.
B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC 0-1 (0-0)
Mezőkövesd, 3248 néző, vezette: Szőts G.
Mezőkövesd: Tujvel – Gohér (Sós 77.p.), Devecseri, Hudák, Vági, Egerszegi, Nicorec (Tóth B. 23.p.), Bacelic-Grgic, Pauljevic (Molnár 67.p.), Kink, Strestík. Vezetőedző: Pintér Attila
DVSC: Danilovic – Tisza, Kuti, Djelmic (Bereczki 81.p.), Mészáros, Takács (Ludánszki 92.p.), Sekulic, Brkovic, Korhut, Jovanovic, Horváth Zs (Ferenczi 85.p.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Kuti (55.p.)
Kiállítva: Tisza T. (61.p.)

Kapcsolódó hírek