Ugrás a tartalomhoz

Ülésezett a testület (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A közmeghallgatás időpontjáról és témájáról, a Mezőkövesdi Polgárőrség Egyesület támogatási kérelméről, valamint az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára szervezett városi ünnepség programjáról is döntött településünk képviselő-testülete szeptember 1-jei ülésén.

 

Az ülés elején dr. Fekete Zoltán polgármester tájékoztatójában összefoglalta az elmúlt két hónap fontosabb eseményeit, rendezvényeit. Kiemelte, hogy a Bimbó út 6. szám alatti üdülő tetőtér beépítési munkái befejeződtek, valamint 230 utcában összesen 800 új utcanévtáblát helyeztek ki. Hozzátette, hogy a Startmunkaprogram keretében a Sándor út végén található mezőgazdasági területen jelenleg a burgonya betakarítása zajlik. A program keretében gyártott beton mederlapok felhasználásával pedig felújították az árkokat a Teréz és a Nefelejcs utcákban. 
A testület ezt követően megalkotta az új, a város közművelődési és kulturális feladatainak ellátásáról szóló rendeletét. Mezőkövesd Város Önkormányzata még 2004-ben foglalta rendeletbe a közművelődési teendőket, amelyet most a szervezeti és egyéb változások miatt hatályon kívül helyeztek és új rendeletet alkottak. Emellett módosították Mezőkövesd településrendezési eszközeiről szóló rendeletét is.
Napirenden szerepelt a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatának 2017. évi fordulójához való csatlakozás is. A városatyák döntése alapján az önkormányzat ebben a tanévben is biztosítja a felsőoktatásban résztvevő hallgatók és felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok számára ezt a lehetőséget. Tavaly önkormányzatunk 174 fő részére  állapított meg Bursa Hungarica ösztöndíjat 6.950.000 forint összegben. 
A városatyák meghatározták az idei közmeghallgatás időpontját és napirendjét is, amelyet november 17-én csütörtökön 17 órától tartanak majd meg a Közösségi Házban. A fórum témája az Önkormányzat elmúlt egy évben végzett munkájáról és a további tervekről szóló tájékoztatója lesz. 

 

 
A testület elfogadta az 1956. október 23-ai Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezendő városi megemlékezés programtervét és költségvetését. Az esemény az 1956-os emlékműnél koszorúzással kezdődik, majd a program a Közösségi Házban folytatódok, ahol az ünnepi beszéd után a MASZK Egyesület mutatja be műsorát, este pedig Szkítia zenekar ad majd koncertet. Ünnepi szónoknak Tállai Andrást, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettesét, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárt, térségünk országgyűlési képviselőjét kérik fel. 
A képviselők a Mezőkövesdi Polgárőrség Egyesület támogatási kérelmét is megvitatták. A szervezet 4 kerékpár megvásárlásához kért segítséget az önkormányzattól. A testület 200 ezer forint hozzájárulást szavazott meg a járművek beszerzésére. 
A testület sürgősségi indítványként tárgyalta meg a Tisza-Tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás jogi helyzetének rendezésével kapcsolatos napirendet is. A Társulásnak 41 tagönkormányzata van, köztük van Mezőkövesd is. A gesztortelepülés pedig Tiszafüred. A társulási megállapodás módosításához szükséges lépések megtételéhez adták hozzájárulásukat a képviselők. 

Az ülés zárásaként önkormányzati ingatlanok hasznosításáról, bérbeadásáról, bérleti szerződések meghosszabbításáról döntött a képviselő-testület. Egyebek mellett a Hadas városrészben a turisztikai fejlesztés érdekében megvásárolták a Kisjankó Bori u. 26. szám alatti lakóingatlant. 

M. Zs.

Kapcsolódó hírek