Ugrás a tartalomhoz

A végén dőlt el – Rakamaz ellen a kupában (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Minimális különbségű vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata, a Debrecen ellen rendezett felkészülési mérkőzésen. Labdarúgóink a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályú Rakamazzal találkoznak a Magyar Kupában.

 

Mezőkövesd Zsóry FC – DVSC-TEVA 1–2 (0-1)

Labdarúgóink a bajnoki szünetet kihasználva az edzések mellett három edzőmérkőzést is lejátszottak. Az egyaránt NB III-as Hajdúböszörmény 5-0-ás, valamint a Hatvan 6-0-ás legyőzését követően a hozzánk hasonlóan első osztályú hajdúsági gárda érkezett városunkba szeptember 3-án. 

 
 
HÁROM GÓL Az összecsapást a debreceniek kezdték jobban, Tujvelnek már a 4. percben be kellett mutatnia egy nagy bravúrt Holman szép lövését követően. Csapatunk a 12. percben közel járt a vezetés megszerzéséhez, de Egerszegi lövése néhány centivel elkerülte a kaput. Az első negyedóra végén Szakály lövését hárította Tujvel, majd Bacelic-Grgic hibázott ajtó-ablak ziccert, néhány lépésről a kapu mellé helyezett. A 41. percben vezetést szereztek a vendégek, amikor is Holman élesen belőtt szabadrúgása a bal felső sarokba pattant.
Fordulás után együttesünk játszott fölényben. Az 53. percben egy szöglet után Devecseri fejese levágódott a kapufáról, a kipattanót Egerszegi közelről a hálóba továbbította. A folytatásban mindkét csapat sokat tett a győzelem megszerzéséért, amely végül a piros-fehéreknek jött össze. A 87. percben Szekulics indítását követően Mészáros Karol lőtt a jobb alsó sarokba. A mérkőzéshez tartozik, hogy a záró 15 percet Mevoungou sérülése miatt emberhátrányban játszottuk le.

MAGYAR KUPA A Rakamazi Spartacus SE csapatával találkozik a Mezőkövesd Zsóry felnőtt együttese a Magyar Kupában. Pintér Attila gárdája a megyei I. osztályban szereplő szabolcsi gárdához fog utazni a sorozat első játéknapján. 
A kupamérkőzést szeptember 14-én, szerdán 15 óra 30-tól fogják megrendezni a nyírségi településen. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítás következik, majd ha ezalatt nem születik döntés, büntetők következnek.

JÖN A HONVÉD Hétvégén folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei. Labdarúgóink szeptember 10-én, szombaton 18 órától a Budapest Honvédot látják vendégül a Városi Stadionban.

SEGÍTSÉG ALCSIKÁNAK Labdarúgóink is segítséget nyújtanak a leukémiával küzdő mezőkövesdi Nyeste Alettának a steril szoba kialakításhoz. A hatéves kislány megsegítésére egy, a felnőtt csapat által dedikált mezt bocsájtott licitre a klub. A felajánlásokat szeptember 20-án 20 óráig várják a mezokovesdzsory@gmail.com e-mail címre, melyben a nevet és az összeget kell feltüntetni. A nyertes a Paks elleni hazai bajnoki találkozó szünetében veheti majd át a mezt. Ezen felül további adományokat is várnak, amit személyesen a Mezőkövesd Zsóry Székházában, az emeleti titkárságon adhatnak át.
B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC– DVSC-TEVA 1–2 (0-1)
Városi Stadion, 300 néző. Vezette: Takács (Márkus, Szilágyi)
Mezőkövesd: Tujvel (Dombó, 46..p) – Vági (Devecseri, 46.p.), Hudák, Szeles (Polényi, 46.p.), Fótyik (Gohér, 64.p.) – Kink (Baracskai, 77.p.), Mevoungou, Egerszegi (Tóth B., 56.p.), Molnár G. (Sós, 56.p.) – Bacelic-Grgic, Strestik (Orosz, 71.p.).Vezetőedző: Pintér Attila
DVSC: Danilovics (Verpecz, 46.p.) – Nagy Z., Mészáros N. (Szatmári, 61.p.), Brkovics, Ferenczi (Bobko, 68.p.)– Filip (Mészáros K., 68.p.) Szakály (Tőzsér, 46.p.), Holman, Horváth Zs. (Völgyi, 46.p.) – Takács (Szekulics, 61.p.), Bereczki (Djelmic, 46.p.) Vezetőedző: Leo Pontes
Gólszerzők: Egerszegi (53.p.), ill. Holman (41.p.), Mészáros K. (87.p.)

Kapcsolódó hírek