Ugrás a tartalomhoz

Vereség a rangadón (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Eger SBS Eszterházy 20-21 (10-10)

Minimális különbségű vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata az Eger ellen. A szomszédvári rangadót követően három nappal újra pályára lépnek kézilabdázóink, ugyanis kedden a MOL-Pick Szeged érkezik Mezőkövesdre. (Fotó: kovesdisport.hu)

A K&H férfi kézilabda liga nyitófordulójában a győzelem reményében léptek parkettre Molnár Ferenc tanítványai szeptember 10-én. 
A találkozót megelőzően mindkét együttes lejátszott egy-egy előrehozott bajnoki mérkőzést. Az MKC a Veszprémtől, míg a Heves megyeiek a Szegedtől egyaránt 10 gólos vereséget szenvedtek.

 
 
KITűNő RAJT Csapatunk ragyogóan kezdte az összecsapást Kiss 7 méteresből lőtt találatával az 5. percben 3-1-re vezettünk. A folytatás is nagyszerűen alakult a mieink számára. A jó védekezés és Kovács remek védései mellett elől rendre sikerült megtalálni a kapuba vezető utat, a 11. perc végén Grigorjev lőtt gólt, ennek köszönhetően már 7-2-es előnyben voltunk. Ezután feljavultak a vendégek és rövid időn belül három gólt lőttek válasz nélkül, de két találatnál jobban hosszú ideig nem tudták megközelíteni az MKC-t. Az előny egészen a játékrész hajrájáig megmaradt, viszont 10-8 után már csak Lezák és Szabó volt eredményes, így a szünetre döntetlennel vonultak a felek.

KIZÁRÁS ÉS VERESÉG Fordulás után kiegyenlített játék zajlott a pályán, gyakorlatilag végig felváltva potyogtak a gólok. A 40. percben 14-14-es állásnál nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a játékvezetők harmadszor küldték ki két percre Vukicot, így együttesünk jó formában játszó, négy gólig jutó átlövője piros lapot kapott. A folytatásban kevés gól született, mindkét csapat koncentráltan és fegyelmezetten védekezett. A következő 10 percben az MKC négyszer, míg az egriek ötször voltak eredményesek, így az 50. percben 19-18-ra vezettek a látogatók. A kiélezett hajrában előbb az egriek dobtak gólt, majd csapatunk kettős emberelőnyben egyenlített. A győzelmet jelentő gólt viszont a vendégek szerezték Antl révén, így a Heves megyei gárda mindkét pontot elvitte Mezőkövesdről.

SZEGED UTÁN CEGLÉD Kézilabdázóink legközelebb szeptember 13-án lépnek parkettre, amikor is a MOL-PICK Szeged érkezik Mezőkövesdre. A bajnoki összecsapás kedden 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.
Az MKC szeptember 16-án, pénteken ismét bajnoki mérkőzést játszik, ekkor Ceglédre látogatnak a Molnár-fiúk. A találkozót 18 órától rendezik meg a Pest megyei városban.
B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Eger SBS Eszterházy 20–21 (10–10)
Városi Sportcsarnok, 600 néző, vezette: Bacs, Bóna
MKC: Kovács J. – Vaskó, Grigorjev 4, Radnics 2, Szelvaszjuk 2, Vukics 4, Szepesi 3 (1). Csere: Holló B. (k), Kovács B., Kiss R. 3 (1), Grünfelder 1, Trivkovics, Gulás, Nagy N., Pordán G., Lókodi 1. Vezetőedző: Molnár Ferenc
Eger: Stochl – Vancsics, Radojevics 1, Bajorhegyi, Petro 1, Dobó 3, Antl 5 (2). Csere: Repóth (k), Szűcs, Kiss G., Szabó P. 2, Dutra 3, Lezák 5, Kocsis, Padla 1, Menyhárt. Vezetőedző: Tóth Edmond
Hetesek: 4/2, ill. 4/2
Kiállítás: 14, ill. 14 perc
Kizárás: Vukics (három kétperces) 

Kapcsolódó hírek