Ugrás a tartalomhoz

Modernizálnák a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt

Mezőkövesd hírei

A hazai adó- és vámszakmában tervezett változásokról tartott előadást Tállai András, az adóhivatal vezetője Egerben.

Egerben tartotta őszi konferenciáját a Magyar Vámügyi Szövetség (MVSZ). A rendezvényen Vizsy József, a szervezet elnöke és Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke együttműködési megállapodást is aláírt. A 2011-ben kötött korábbi partnerségben foglaltakon túl már nem csak vámügyi, hanem adóügyi (EKÁER, termékdíj) kérdésekben is egyeztetnek, jó gyakorlatokat mutatnak be és nemzetközi kapcsolatokat is építenek.
Tállai András miniszterhelyettes, a NAV vezetője előadásában kifejtette, bár a vámpolitika közös az unióban, a tagállamok mindent megtesznek azért, hogy a vámügyeket náluk intézzék, kreativitásukkal, szolgálatkészségükkel növeljék költségvetési bevételeiket. A NAV jól áll a versenyben, felkészült szakembereik, jó informatikai hátterük van. Versenyeznek azért, hogy többen vámkezeljék árujukat Magyarországon, jelenleg sok olyan áru kerül forgalomba, amelyet ide szánnak, de nem itt vámkezelik azt.
Kitért arra, hogy szolgáltató, végrehajtó szervezetről van szó, s fejleszteni szeretnék az áru mozgását követő rendszereket. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) bevezetése jelentős nemzetközi lépés volt, de csak akkor ér valamit, ha összehangolják a vámfelügyelettel. A vám ugyanis egy védelmi rendszer, termékbiztonságot garantál, kiszűri a hamisítókat és egyenlő versenyfeltételeket teremt. Csak bizonyított eredetű áru érkezhet az országba. Jövőre elektronikus számlázó-rendszert is bevezetnek, 
Beszélt arról is, hogy az adóhivatal megújul, de ez 5-10-15 éves folyamatot jelent minden országban. Hazánkban 2011-ben kezdődött az adó- és vámhivatal integrációjával, majd idén januárban folytatódott a kétszintű szervezetté válással, a regionális igazgatóságok megszűnésével. Ez azonban még nem szakmai megújulást jelentett. Idén várhatóan elfogadják az új NAV-stratégiát, amely 21. századi infrastruktúrát garantálhat mindhárom (adó, vám, bűnügyi) szervezet számára. Egységesítik az informatikai rendszereket, 580 helyett jóval kevesebb szoftvert használnak. Húszezer dolgozójuknak a későbbiekben életpályamodellt vezetnének be.
Tállai András beszélt az életbe lépő változásokról is. 2017-től bevezetik az e-SZJA-t, az összes magánszemély számára az adóhatóság készíti el az adóbevallást, amelyet elektronikusan megtekinthetnek, s csak jóvá kell hagynia az állampolgároknak, ha egyetértenek az abban foglaltakkal. Bevezetik az e-számlát, júliusban indul a tesztidőszak, a cégeknek a százezer forint feletti számlákról tételes adatszolgáltatást kell nyújtaniuk. 
Január elsejétől újabb 20 ezer vállalkozásnak kell használnia online pénztárgépeket, ugyanakkortól az étel- és italautomaták forgalmát is folyamatosan ellenőrzik. Tovább szeretnék bővíteni az EKÁER-t, egyebek közt a belföldről belföldre irányuló áruszállításra is kiterjesztenék. Be szeretnék vezetni az elektronikus közúti szállítási és menetlevél okmányt (EKSZMO), illetve az e-számlát is. Rendszámleolvasókkal, hurokmérlegekkel bővítik az ellenőrzést.
A NAV szakmai fejlesztésére 14,5 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre, ebből fejlesztik az EKÁER-t, az EKSZMO-t, az ügyfélcentrikus adóhatósági szolgáltatásokat, az adó egyéni számlákat, az e-dokumentumtárat, az e-számlát és e-fuvarozó dokumentumokat, az adófizetői életút előállítását.
Jogszabályi módosítások is várhatók, a hétből két ellenőrzésfajta marad, az adóellenőrzések 365 napig tarthatnak majd, kockázatelemzési eljárást vezetnek be, egyszerűbb lesz a mulasztási bírság szabályozása, hat hónapig támogatják a kezdő vállalkozásokat, javasolják az illetékrendszer átalakítását, az adóbürokrácia csökkentését. 

T. B.
 

Kapcsolódó hírek