Ugrás a tartalomhoz

Kövesden maradt a kupa (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság csapata nyerte meg a Matyó Triatlont, így városunkban maradt a győzelemért járó vándorserleg.

 

Az ötödik alkalommal megrendezett egész napos versenyen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendvédelmi szervezetek mellett, a tiszafüredi, füzesabonyi, valamint a Kézdivásárhelyi Rendőrkapitányság is képviseltette magát szeptember 30-án.
A nyitóünnepségen házigazdaként Szerencsi Árpád, rendőr alezredes, a kövesdi kapitányság vezetője, majd Taricska Tibor rendőrőrnagy és dr. Simon Tamás, a Szabadtűzi Lovagrend nagymestere köszöntötte a résztvevőket.
A csapatoknak ezúttal is három versenyszámban kellett bizonyítaniuk ügyességüket és rátermettségüket. A hagyományos megméretések, a főzés és horgászat mellett a tavalyi évhez hasonlóan ismét megrendezték a Matyó Bajnokok Ligája ügyességi vetélkedőt. A csapatok idén traktorhúzásban, gumicsizmadobásban, célba lövésben, valamint zsákcipelésben és erőemelésben versenyeztek egymással. 

 
 
ÖSSZETETT GYőZELEM Az ünnepélyes eredményhirdetésen külön és összetettben jutalmazták a csapatokat, emellett több különdíj is gazdára talált. Horgászatban a sárospatakiak győztek a mezőkövesdi és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csapata előtt, míg főzésben a Tiszafüred, Sárospatak, Mezőkövesd sorrend alakult ki. A gasztronómiai verseny győztese a „Matyóföld ínyesmestere” címet és a vándorserleget is elnyerte. A Matyó BL első helyén a mezőkövesdiek végeztek, az ezüstérmet a miskolci Készenléti Rendőrség X. Bevetési Osztálya, a bronzérmet pedig a füzesabonyiak szerezték meg. Az összetett pontverseny eredményeként a Matyó Triatlont a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság csapata nyerte meg, így városunkban maradt vándorserleg.
Az elismeréseket többek között Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője, dr. Fekete Zoltán polgármester és Szerencsi Árpád rendőrkapitány adta át a helyezetteknek és különdíjasoknak.
A rendezvényen díszvendégként bemutatkozott Sály. A település csapata 720 gombócos töltött káposztát készített a résztvevőknek.
B. K.

Kapcsolódó hírek