hu en de pl
ma 2019. december 14. (szombat) 04:09 Szilárda névnapja van





Kövesdi honvédek a világháborúban

„Mezőkövesdi 10-es honvédek az I. világháború harcterein” címmel Leskó György tartott előadást a Városi Könyvtárban október 9-én.

 


Az Országos Könyvtári Napok keretében rendezett programon Leskó György mérnök alezredes a magyar hadműveletekről, ezen belül a miskolci 10-es honvéd gyalogezred bevetéseiről beszélt, melynek soraiban sok mezőkövesdi férfi teljesített szolgálatot. 
Az ezred háborús tevékenységéből kiemelkedik azaz esemény, amikor Erdélyben, a Görgényi-havasokban nagyon nehéz hegyi terepen egy többszörös túlerőben lévő román lövészekből álló csapatot sikerült gyors rohammal legyőzniük. Leskó György elmondta, hogy a hadtörténelemben nagyon kevés ehhez hasonló, különleges harcászati esemény történt. Hozzátette, a mintegy félórás ütközet után a román sereget sikerült kiszorítani a Csíki-medencéből, majd ezt követően a román-orosz hadsereg egészen Odesszáig hátrált vissza. Az egyórás előadásban az is elhangzott, hogy a gyalogezred 1918 augusztusától novemberig az olasz fronton teljesített szolgálatot, ahol a visszavonuló seregek útját biztosította.

KÖNYVES VASÁRNAP A Városi Könyvtárban ezen a napon 10 és 16 óra között rendkívüli nyitvatartással, ingyenes szolgáltatásokkal, beiratkozással, internetezési lehetőséggel és DVD kölcsönzéssel várták a látogatókat. A Gyermekkönyvtárban pedig kézműves foglalkozás színesítette a programot. Itt a fiatalok a könyvek lapozgatásán túl különböző dekorációkat készíthettek, színezhettek, rajzolhattak. A programban arcfestés is szerepelt, ami szintén nagyon népszerű volt a gyerekek körében.
B. K.

Kapcsolódó képek:



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés