Ugrás a tartalomhoz

Árvízi védekezés és bombatámadás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Közös gyakorlatot tartott Mezőkövesden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei-, és a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság október 12-én. A látványos, egész napos eseményen a katasztrófavédelem hivatásos és önkéntes társszervezetei is részt vettek.

 
 
A délelőtti ismertető után a nap első felében a Hoór-Völgye víztározónál főként védelmi feladatokat végeztek a szakemberek. Megtudhattuk például azt, hogyan kell hatékonyan eltávolítani egy kiterjedt olajszennyeződést a víz felszínéről, illetve a belvízmentesítéssel kapcsolatos teendőket, például a vízátemelést is bemutatták a szakemberek. Emellett a gáterősítés módszereit, például töltés magasítást, nyúlgát-, és bordás támasztás építést, valamint a buzgár elleni védekezést is megtekinthették a résztvevők. Ezen felül a sérültek egészségügyi ellátásának menetéről is tájékoztatót és bemutatót tartottak, továbbá egy látványos vízi mentést is megnézhettek a meghívottak.

BOMBATÁMADÁS A gyakorlat délután a Mezőkövesdi Repülőtéren folytatódott. A szakemberek itt mentési és kármentesítési feladatokat hajtottak végre. Szimulálták például egy veszélyes anyagokat szállító repülőgép kényszerleszállását, továbbá eltűnt személyt kerestek kiképzett kutyák segítségével. Ezen felül egy bombatámadás során megsérült épület mentési munkálataiba is betekinthettek a jelenlévők, amit speciális mentőcsoportok közreműködésével hajtottak végre. 
A gyakorlat végén többek között Demeter Ervin, a B-A-Z. Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint Csontos Ambrus tűzoltó dandártábornok, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója értékelte az egész napos rendezvényt.
B. K.

Kapcsolódó hírek