Ugrás a tartalomhoz

Megráncigálták az oroszlán bajszát (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Telekom Veszprém – Mezőkövesdi KC 30-26 (15-12)

Mindössze négy góllal maradt alul városunk felnőtt csapata Veszprémben. Kézilabdázóink közül Szepesi kiemelkedően játszott, összesen 12 gólt szerzett a bajnoki találkozón. (Fotó: http://handballveszprem.hu )

A K&H férfi kézilabda liga 13. fordulójából előrehozott összecsapáson mindkét csapat tartalékos összeállításban lépett parkettre. Javier Sabaté, a hazaiak szakvezetője több kulcsjátékosát is pihentette, míg az MKC a betegséggel küzdő Lókodi és Grigorjev nélkül játszotta végig a mérkőzést.

HATÉKONY JÁTÉK A találkozó a várakozásoknak megfelelően veszprémi gólokkal indult, Rodriguez és Terzic vezérletével az 5. percben 4-1-re vezettek a bakonyiak. A folytatásban azonban felbátorodott Molnár Ferenc együttese, Radnicsék egyre jobban és pontosabban kézilabdáztak, így a 17. percben csak egyetlen gólos, 9-8-as előnyben voltak a házigazdák. Csapatunk ezután is kiválóan tartotta magát, olyannyira, hogy a 23. percben Vaskó találata 12-11-es kövesdi vezetést jelentett. A hajrá azonban a veszprémieknek sikerült jobban, mivel zsinórban négyszer vették be a kövesdi kaput válasz nélkül.
A bakonyiak fordulás után sem tudták lerázni magukról a Mezőkövesdet. Az egész mérkőzésen kiemelkedően játszó, összesen 12 találatig jutó Szepesi gólja után a 38. percben 19-18 állt az eredményjelzőn. A hazaiak ezt követően egy 5-2-es sorozatot produkáltak és állandósították 4-5 gólos előnyüket. Az összecsapás a folytatásban is szorosan alakult, az MKC mindent megtett, hogy utolérje a veszprémieket, akik a hajrában már megőrizték előnyüket és begyűjtötték a két pontot.
– Gratulálok a vendégcsapatnak, nagyon jó meccset játszott. Mi nem játszottunk igazán jól, ez világos. Ettől függetlenül gratulálok a győzelemhez a csapatunknak, hiszen sok fiatal játékossal sikerült elérni. Szita, Ligetvári, Tóth, Fekete és a többiek jól játszottak, vállalták a felelősséget, bár még nagyon fiatalok. Sok volt a hiba a játékukban, de meg kell nekik adni a lehetőséget. Nekem nem fontos hány góllal nyerünk, a lényeg a 2 pont megszerzése és az, hogy a fiatalok játszottak – értékelt a lefújás utáni sajtótájékoztatón Javier Sabaté, a hazaiak vezetőedzője.
– Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez, egy nagy csapat és egy kis csapat találkozott. Nagyon jó élmény volt ebben az Arénában játszani, ilyen remek közönség előtt. A játékosaimnak gratulálok, szépen betartották az utasításokat, és remélem, ez a szemlélet kitart a szezon végéig. Természetesen szurkolunk a Veszprém csapatának, hogy minél tovább jusson a Bajnokok Ligájában – mondta ugyancsak a sajtótájékoztatón Molnár Ferenc vezetőedző.
Csapatunk 9 mérkőzésen 2 pontot szerzett, ezzel kéziseink továbbra is a 13. helyen állnak a szintén 2 pontos Komló előtt.

KÉT RANGADÓ Együttesünk legközelebb Egerben, a Magyar Kupa 3. fordulójában lép majd parkettre. Az Eger SBS Eszterházy – Mezőkövesdi KC találkozó október 26-án, szerdán 17 órakor kezdődik majd Heves megye székhelyén. Négy nappal később a bajnokságban is szomszédvári mérkőzést játszanak a Molnár-fiúk, ugyanis a B.Braun Gyöngyös csapata érkezik városunkba. A bajnoki rangadó október 30-án, vasárnap 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokba.
B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Telekom Veszprém - Mezőkövesdi KC 30-26 (15-12)
Veszprém, 1000 néző, vezette: Sándor, Szabó
Veszprém: Borbély, Alilovics (kapusok), Gulyás 3, Iváncsik G. 4, Kopljar 5, Aflitulin, Rodriguez 4, Ancsin 2, Terzics 3, Blagotinsek 2, Milasevics, Füzi, Szita 1 (1), Fekete D. 1, Ligetvári 2, Tóth A. 3 (3) Vezetőedző: Javier Sabate
MKC: Holló B., Kovács J. (kapusok), Gulás, Kovács B., Pordán G. 1, Szepesi 12 (3), Vaskó 1, Kiss R. 2, Nagy N., Lókodi, Grünfelder, Radnics 1, Vukics 4, Trivkovics 2, Grigorjev, Selvasjuk 3. Vezetőedző: Molnár Ferenc
Hetesek: 7/4, ill. 3/3
Kiállítás: 2, ill. 4 perc

forrás: handballveszprem.hu

Kapcsolódó hírek