Ugrás a tartalomhoz

Kapitulált az ezüstérmes (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-0 (1-0)

Megszerezte második hazai sikerét az első osztályú bajnokságban városunk felnőtt csapata. Labdarúgóink a 2. helyezett Haladást fektették két vállra, teljesen megérdemelten. (Fotó: mezokovesdzsory.hu)

 

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában nagyon nehéz találkozó várt együttesünkre, ugyanis október 22-én az ezüstérmes pozícióban álló szombathelyi gárda látogatott városunkba. Mindkét csapat jó formában várhatta az egymás elleni összecsapást, ugyanis az előző fordulóban Mészöly Géza tanítványai 2-0-ra nyertek a Ferencváros ellen, míg labdarúgóink Gyirmóton győztek 1-0-ra. Az összecsapást Szabó Zsolt vezette, aki pályafutása során a 300. alkalommal vezetett élvonalbeli bajnoki meccset.

 
 
LÜKTETő JÁTÉK Kitűnően kezdtek Pintér Attila tanítványai, Diallo már fél perc elteltével nagy helyzetbe került, azonban Strestík szabadrúgása után kevéssel a kapu jobb oldala mellé bólintott. Az 5. percben a Haladás veszélyeztetett, Németh beadását követően Gaál lőtt kapura, Tujvel azonban könnyedén hárított. A 8. percben Molnár fejese kerülte el a vendégek kapuját, míg a túloldalon Gaál távoli kísérlete suhant el centikkel a jobb sarok mellett a 13. percben. A mozgalmas és jó iramú találkozó 19. percében előbb Rácz 10 méteres próbálkozását, majd Németh duplázását is bravúrral védte Tujvel. Az ellentámadás végén Molnár éles szögből, látványos mozdulattal vette célba a ketrecet, de Rózsa  jól helyezkedett. A játékrész felénél Kink bombázott 6 méterről a kapu fölé, ellenben a 38. percben megszületett csapatunk vezető találata. A bizonytalankodó védők között Molnár lépett ki, beadását a középen érkező Diallo helyezte a a bal alsó sarokba. Három perccel később egy pazar kiugratást követően a gólszerző újra megzörgette a szombathelyiek hálóját, azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

KÖVESDI GÓLOK Fordulás után pazarul folytatódott a mérkőzés, Strestík az első támadás végén mintegy 20 méterről lövésre szánta magát és a bal kapufát találta telibe. A csatár négy perccel később már az előkészítésben jeleskedett, remek bal oldali beadását Diallo helyezte közelről a hálóba (2-0). Az 54. percben ismét Strestík veszélyeztetett, emelése csak kevéssel kerülte el a ketrecet, majd a túloldalon egy perccel ezután Gaál szabadrúgása a felső léc érintésével hagyta el a játékteret. Újabb egy perc elteltével Gaál életerős löketét védte nagy bravúrral Tujvel. Egy órányi játék után eldőlt az összecsapás. Ekkor Molnár kapott jó átadást, majd egy igazítás után elemi erővel a kapuba bombázott. A 72. percben Iszlai jelentkezett egy 19 méteres lövéssel, de nem találta el a kaput. Negyedórával a lefújás előtt Egerszegi lövése szállt mellé, a 82. percben pedig Dombi belőtt labdáját fogta Tujvel. Az utolsó előtti percben Pauljevics, majd a ráadásban Vosahlík hagyott ki egy-egy ígéretes lehetőséget. Csapatunk a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtotta és ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzött.
Labdarúgóink bajnoki mérkőzésen először nyertek idén egymás után kétszer és az újabb sikernek köszönhetően 16 ponttal felléptek a tabella 7. helyére. A kieső pozícióban álló Diósgyőr és Paks egyaránt 12-12 pontot szerzett.

KÉT MECCS A HÉTEN A Mezőkövesd Zsóry ezen a héten két tétmérkőzést fog játszani. Csapatunk először a Magyar Kupában lép majd pályára a Somogy megyei I. osztályú Marcali vendégeként. A találkozó október 26-án, szerdán 13 óra 30 perckor kezdődik a dunántúli településen. A bajnokságban legközelebb október 29-én, szombaton 18 órakor játszanak majd újra a Pintér-fiúk, amikor is az MTK Budapest csapata érkezik városunkba.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-0 (1-0)
Mezőkövesd, 1500 néző, vezette: Szabó Zs.
Mezőkövesd: Tujvel – Gohér, Szeles, Hudák, Vági, Egerszegi, Kink (Pauljevics 80.p.), Strestík, Mevoungou, Diallo (Vosahlík 85.p.), Molnár (Sós B. 81.p.). Vezetőedző: Pintér Attila
Szombathely: Rózsa – Wils, Kovács L. (Ars 58.p.), Gaál, Iszlai, Rácz B., Schimmer, Németh (Tóth M. 29.p.), Predrag, Hegedűs J., Halmosi (Dombi 73.p.). Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Diallo 2 (38., és 50.p.) és Molnár (59.p.)

Kapcsolódó hírek