Ugrás a tartalomhoz

Apró kezek ültettek (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Elültették a tulipán és jácint virághagymákat az óvodások október 24-én délelőtt, melyeket a megyei Kertész leszek elnevezésű program keretében kapott a László Károly úti Tagóvoda.

 
 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete immár hetedik alkalommal indította el október 5-én a Kertész leszek programot, melyben a résztvevő, főként óvodások kialakíthatják saját virágoskertjüket. 
A mezőkövesdi járásból összesen 10 intézmény vesz részt, köztük a mezőkövesdi László Károly úti Tagóvoda. 
A program első lépéseként október 24-én délelőtt a László Károly úti Tagóvoda Vakond csoportja ültette el a tulipán és jácint virághagymákat az erre kialakított virágállványokban. A gyerekek először egy mélyebb gödröt ástak, amelyben elhelyezték a hagymákat, végül pedig vissza betemették a virágkezdeményeket. 
A program során sok mindent megtanulhatnak az óvodások. 
– A mi óvodán tevékenységközpontú intézmény és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek közvetlen környezetükben, környékükön észrevegyék a változásokat. Télen a csoportszobákban is szoktunk növényeket hajtatni, igyekszünk nyomon követni, megmutatni nekik a fák, bokrok változását az évszakok során. Ez a program is segít ebben, hiszen az egy év során megtapasztalhatják a virágok fejlődését, miközben ők ápolják, gondozzák, locsolják a tulipánokat, jácintokat. Emellett azt is megtanulják, hogy vigyázni, óvni kell a természetet, nem szabad leszakítani, letaposni a nővényeket – mondta el  Sándorné Kati, óvónő. Ez a megyei szintű kezdeményezés jól illeszkedik a mezőkövesdi intézmény nevelési programjához. Tavasszal például minden gyermek virágot vitt az óvodába, amelyet elültettek és azt követően hónapokig gondoztak, de rendszeresen használják a természet adta kincseket, az óvoda udvarán álló gesztenyefa leveleit, termését.
M. Zs. 

Kapcsolódó hírek