Ugrás a tartalomhoz

Pontszerzés Debrecenben (videóval)

Mezőkövesd hírei

Értékes pontot szerzett városunk felnőtt együttese a Debrecen vendégeként. Csapatunk zsinórban a negyedik bajnoki mérkőzését zárta kapott gól nélkül és továbbra is a 6. helyen áll a bajnokságban. (Fotó: mezokovesdzsory.hu)

Az OTP Bank Liga 15. játéknapján a közvetlen rivális hajdúsági gárdához látogattak labdarúgóink. A feleket mindössze egy pont választotta el, a Mezőkövesd 19 ponttal a 6., a hazaiak 18 egységgel a 7. helyről várhatták a november 5-ei összecsapást.

 
 
SZERVEZETT JÁTÉK A mérkőzést a debreceniek kezdték aktívabban, az első negyedóra legnagyobb lehetősége mégis csapatunk előtt adódott. A 12. percben Devecseri lőtt 10 méterről, Danilovics óriási bravúrral tisztázott a gólvonal előtt. A folytatásban is a hazaiak játszottak fölényben, ugyanakkor csapatunk kontráiban is benne volt a gólszerzés lehetősége, a szünetig azonban nem rezdültek meg a hálók. 
Fordulás után sem változott a játék képe, a piros-fehérek birtokolták többet a labdát. A legnagyobb lehetőség a 65. percben alakult ki, amikor is a debreceni Mészáros lőtt kapura, a védőkön megpattanó lövést Tujvel óriási bravúrral hárította. Csapatunk végig szervezetten és fegyelmezetten játszott, így nagyon értékes pontot szerzett a Loki vendégeként.
– A mai mérkőzésen egy csapat volt, aki meg akarta nyerni ezt a találkozót és az a Debrecen volt. Megpróbáltunk mindent megtenni a győzelemért. Nagyon nehéz egy olyan csapat ellen gólt szerezni, aki a tizenhatosán belül így védekezik. Nagyon gyorsan visszaszereztük a labdáinkat, de sokkal jobban kell koncentrálnunk. A játékosok keményen dolgoztak és büszkék lehetnek arra, amit a pályán tettek. Szomorúak vagyunk a pontok elvesztése miatt – értékelte a mérkőzést Leonel Pontes, a DVSC vezetőedzője.
– Amit elterveztünk, megvalósítottuk, amit szerettünk volna, azt elértük. Tudtuk, hogy mit várhatunk a többszörös bajnok otthonában. Nem tudtak olyat húzni, amivel meg tudták lepni a csapatot. Ha az utolsó tíz percben pontosabban tudunk játszani, akár a három pontot is megszerezhettük volna. Köszönöm a szurkolóink meccsek óta tartó kiváló támogatását! – mondta a lefújás után Pintér Attila vezetőedző.

SZOROS MEZőNY Együttesünk 15 forduló után őrzi 6. helyét a tabellán 20 ponttal. Csapatunk előtt a Haladás áll 22 egységgel, míg mögöttünk a Debrecen és az Újpest egyaránt 19-19 pontos. Kieső helyen jelenleg a Gyirmót és a DVTK áll, 13, illetve 12 egységgel.

JÖN A VIDEOTON Labdarúgóink a válogatott szünet miatt legközelebb két hét múlva, azaz november 19-én játszanak majd bajnoki mérkőzést, amikor is az ezüstérmes Videoton érkezik majd Mezőkövesdre. A találkozó 15 óra 30 perckor kezdődik a Városi Stadionban.
B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

DVSC – Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
Debrecen, 2385 néző, vezette: Iványi Z.
Debrecen: Danilovic – Ioan, Holman, Völgyi (Bobko 87.p.), Mészáros N. (Horváth Zs. 68.p.), Sekulic, Brkovic, Mészáros K., Vittek, Szakály, Jovanovic (Castillion 80.p.). Vezetőedző: Leonel Pontes
Mezőkövesd: Tujvel – Szeles, Hudák, Devecseri, Gohér, Strestik, Vági, Bacelic-Grgic (Molnár 46.p.), Kink (Pauljevic 52.p.), Mevoungou (Egerszegi 81.p.), Diallo. Vezetőedző: Pintér Attila

Kapcsolódó hírek