Ugrás a tartalomhoz

Gimnáziumi képzéspaletta (videóval)

Mezőkövesd hírei

Új képzések indulnak a mezőkövesdi gimnáziumban. Az intézményben induló osztályokról november 8-án és 9-én nyílt nap keretében kaptak tájékoztatást az érdeklődők.

A Miskolci Szakképzési Centrum Mezőkövesdi Szent László Gimnáziuma és Közgazdasági Szakgimnáziuma minden év őszén nyílt nappal várja az általános iskola nyolcadikos diákjait és szüleiket, amely során megismerhetik az intézményt. A nyílt napon Juhász Jánosné igazgató mutatta be az iskola gimnáziumi, szakgimnáziumi képzéseit. 
– A 2017-2018-as tanévben is elindítjuk a 6 osztályos gimnáziumi osztályunkat, az ötéves nyelvi előkészítő, valamint a négy évfolyamos általános és humán gimnáziumi osztályokat. A szakgimnáziumban rendészeti, ügyviteli és közgazdasági területen tanulhatnak majd a diákok. Továbbra is lehetőség van a szakképzésben (13-14. évfolyamon) a logisztikai ügyintéző, ügyviteli titkár és pénzügyi-számviteli ügyintéző szakmák elsajátítására – mondta el Juhász Jánosné igazgató.

 
Gimnáziumi képzések
 
A nyelvi előkészítő osztályba jelentkezők emelt óraszámban tanulják az angol vagy német idegen nyelvet és az informatikát, valamint második nyelvként az angolt, a németet és spanyolt választhatják. A felvételhez az általános iskolai eredmények beszámítása mellett magyarból és matematikából írásbeli, valamint magyarból szóbeli vizsgára van szükség. 
A négy évfolyamos humán gimnáziumi osztályban a történelem és a magyar, míg az általános gimnáziumi osztályban a matematika és az informatika tantárgyak kapnak nagyobb hangsúlyt. 
A hatosztályos gimnáziumi képzésben a természettudományi tantárgyakat és az idegen nyelvet nagyobb óraszámban tanítják.
A négy évfolyamos humán és általános, valamint a hatosztályos gimnáziumi képzésre az általános iskolai eredmények alapján nyerhetnek felvételt a jelentkezők. Ezekben az osztályokban az orosz, német, angol, spanyol közül választhatnak második idegen nyelvet a fiatalok. 

 
Szakgimnázium
 
A szakgimnázium rendészeti képzésére az általános iskolai jegyek, pálya- és egészségügyi alkalmassági vizsga alapján kerülnek be a diákok, akik négy év alatt például rendészeti, önvédelmi ismereteket, fegyverhasználatot tanulnak, a 9. évfolyamtól pedig szakmai gyakorlaton is részt vesznek. Négy év után szakmai érettségi vizsgát tehetnek és a 13. évfolyamon közszolgálati ügyintéző OKJ-s végzettséget szerezhetnek. 
A szeptembertől fél osztállyal indul a közgazdasági, és fél osztállyal indul az ügyviteli szakgimnáziumi képzés. A közgazdasági területet választókat az általános iskolai eredmények alapján veszik fel, míg az ügyviteli szakmacsoport iránt érdeklődőknek ezen kívül még egészségügyi alkalmassági vizsgát is kell teljesíteniük. Mindkét esetben négy év után szakmai érettségit tesznek a középiskolások. A közgazdasági csoport ötödéven pénzügyi-számviteli ügyintéző, az ügyviteli képzésen résztvevők pedig irodai titkár OKJ-s végzettséget szerezhetnek. 

 
Új képzések
 
2016. július 1-jétől új képzési formák jelentek meg az iskolában. Ilyen újítás, hogy felnőttoktatásban két OKJ-képzést indít az intézmény. Az egyik a kétéves, pénzügyi-számviteli ügyintéző, a másik az egyéves kis- és középvállalkozások ügyvezetője képzés, amelyben a felnőtt tanulók esti munkarendben, hetente három alkalommal tanulhatnak. 
Az érettségizett diákok pedig nappali tagozaton választhatják a kétéves, logisztikai és szállítmányozási ügyintéző kimenetelű OKJ-s képzést.

 
Változások
 
2014 januárjában életbe lépett változás alapján csak informatikából és idegen nyelvből tehetnek előrehozott érettségi vizsgát a tanulók. 
A szakgimnáziumi osztályokban a kötelező érettségi tárgyak között szerepelnie kell az ágazatnak megfelelő szakmai tantárgynak is. A szakmai érettségi végzettség képesítést ad az adott munkakör betöltésére. Illetve +1 év alatt az OKJ szerinti, az ágazathoz tartozó szakképesítés is megszerezhető. Ha a tanuló másik ágazatban szeretne OKJ-s képzést választani, akkor az érettségi után kétéves képzésen kell részt vennie a kívánt végzettség megszerzése érdekében. 
Az iskolában elérhető szakkörökről, délutáni elfoglaltságokról, valamint a testnevelés oktatás keretében történő úszástanulásról is beszélt az intézmény igazgatója. 
– A tantervünkben a heti öt testnevelés óra keretében lehetőségünk van arra, hogy a diákoknak biztosítsuk az úszástanítást. Az, hogy a tanuszoda az iskolánk udvarán épül meg, jelentősen megkönnyíti ennek a sporttevékenységnek a leszervezését, sokkal könnyebben beilleszthető lesz így az úszás a tanulók órarendjébe – mondta el Juhász Jánosné. 
Az intézmény több külföldi országban működő iskolával tart kapcsolatot, valamint rendszeresen részt vesznek a mezőkövesdi gimnázium tanulói például a Határtalanul, illetve a Comenius programban. 

 
Határidők
 
Az írásbeli jelentkezéseket 2016. december 9-ig kell leadniuk az általános iskola végzős diákjainak. Az írásbeli vizsga időpontja – abban az esetben, ha a választott képzéshez szükséges – 2017. január 21., a végleges jelentkezési lapok leadásának határideje 2017. február 15.
A nyílt nap zárásaként a nyolcadikos diákok, tanáraik és szüleik megtekinthették az iskolát, valamint megnézhették, hogyan zajlik egy-egy tanóra.
M. Zs.

Kapcsolódó hírek