Ugrás a tartalomhoz

Sajtótájékoztató az Alaptörvény-módosítás kapcsán

Mezőkövesd hírei

Sajtótájékoztatót tartott az Alaptörvény-módosításról szóló parlamenti voksolás kapcsán Tállai András, térségünk országgyűlési képviselője Mezőkövesden, november 21-én. A fórumon szó esett a népszavazás eredményéről, az ellenzéki pártok parlamenti állásfoglalásáról, illetve a kormány töretlen elkötelezettségéről. A honatyát a szavazás előzményeiről és következményeiről is kérdeztük.

– Eredménytelennek tartja a népszavazást?
– Egyáltalán nem. A voksolás eredménye jogilag ugyan nem jelent kötelezvényt az országgyűlésnek, hiszen nem volt meg az 50%-os részvétel, azonban 3.362.224 ember szavazott NEM-mel. Ez a szám komoly és nagy jelentőségű, mert Magyarországon ennyien egyféleképpen még soha semmire sem szavaztak, egyetlen országgyűlési vagy népszavazáson sem (az európai uniós tagság kérdésekor sem).
A rendszerváltozás óta ez a legösszehangoltabb, legösszefogottabb, legnagyobb arányú szavazás, melyben a magyar emberek egyértelműen kimondták az akaratukat.

– Mit gondol a pártok hozzáállásáról?
– A népszavazás eredményét figyelmen kívül hagyva az ellenzéki pártok minden előzetes ígéretükkel szemben leszavazták a módosítást. Annak ellenére, hogy a Jobbik elnöke azt mondta áprilisban, hogy hazaáruló, aki nem szavazza meg az Alaptörvény-módosítást, az MSZP elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy bár a népszavazáson nem vesznek részt, azonban az ilyen irányú törvényjavaslatot támogatni fogják. Egyikőjük sem tartotta a szavát. Sajnálatosnak tartom, mert nem csak saját szavazóikat, hanem Magyarországot hagyták cserben.

– Mi a véleménye arról, hogy a Jobbik újra benyújtja az Alaptörvény módosítását, kiegészítve a letelepedési kötvények tiltásával?
– A Jobbik a népszavazás előtt támogatta a kormány javaslatát, miszerint ne telepítsünk Magyarországra bevándorlókat, ne legyen kötelező kvóta, azonban a szavazóikat egyáltalán nem mozgósították. Sőt, a választókörzetemben tapasztaltuk, hogy arra buzdították őket, hogy maradjanak otthon. Már ekkor kétszínű volt a Jobbik, és ez utána tovább folytatódott. A pártelnök és a frakció hatalom iránti vágyát mutatja, hogy indokolatlanul egy gazdaságpolitikai kérdéshez kötötte az Alaptörvény-módosítást. Ezzel a Jobbik ismét a kétszínűségét bizonyította.

– Hogyan látja a migráns-ügy jövőjét?
– Egyértelműen kiderült, hogy Magyarország érdeke és hazánk védelme csak a kormánynak és Fidesz-KDNP-nek fontos. Mi a jövőben is mindent el fogunk követni, hogy az emberek akarata érvényesüljön, és ne az egyes pártérdekek legyenek az elsők. Továbbra is tartjuk magunkat ígéretünkhöz: Magyarországot, a magyar embereket meg fogjuk védeni.
Sz. B. Á.

Kapcsolódó hírek