Ugrás a tartalomhoz

Megint nem sikerült

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – CYEB Budakalász 28-29 (14-12)

Ismét minimális különbségű vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata a bajnokságban. Együttesünk ezúttal az újonc Budakalásztól kapott ki hazai pályán. (mezokovesdikc.hu)

A K&H férfi kézilabda liga 13. fordulójában a kitűnően szereplő újonc, a 10 ponttal 6. helyen álló Pest megyei gárda látogatott Mezőkövesdre december 3-án.

JÓ JÁTÉK Csapatunknak égetően nagy szüksége volt a bajnoki pontokra, ennek ellenére a vendégek kezdtek jobban és elhúztak 3-0-ra. Kéziseink először a 8. percben, Szepesi révén vették be az ellenfél kapuját, majd gyorsan ki is egyenlítettek. A folytatásban kevés gól született, a 18. percben 7-6-ra vezettek a látogatók. A hajrá viszont együttesünknek sikerült jobban, a jó védekezés mellett támadásban is hatékonyan játszott az MKC, így a szünetre kétgólos előnnyel vonulhattak Molnár Ferenc tanítványai.

HUSZÁROS HAJRÁ Kéziseink fordulás után néhány percig még tartották az előnyüket, de a vendégek egyre többször késztették hibára csapatunkat és előbb ledolgozták hátrányukat, majd át is vették a vezetést. Az MKC ebben a játékrészben is nagy akarással, de sok hibával játszott, ez pedig megbosszulta magát, négy perccel a meccs vége előtt 28-24-es előnyben volt a Budakalász. Az MKC innen még ki tudott egyenlíteni, azonban Szepesi zsinórban lőtt négy találata kevésnek bizonyult, ugyanis Józsa néhány másodperccel a lefújás előtt eldöntötte a két pont sorsát.
Az MKC 3 ponttal továbbra is a 13. helyen áll a tabellán. 

LIGA KUPA MECCS Együttesünk ezen a héten egy Liga Kupa mérkőzésen lép parkettre hazai pályán, a másodosztályú PLER-Budapest ellen. Az összecsapás december 7-én, szerdán 18 órakor kezdődik majd a Városi Sportcsarnokban. Csapatunk idén az utolsó bajnoki mérkőzését december 17-én, szombaton 18 órától fogja lejátszani Egerben.
B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC – CYEB Budakalász 28–29 (14–12)
Mezőkövesd, 400 néző. V: Andorka, Hucker
MKC: Holló B. – Vaskó 3, Vukics, Kovács B. 6, Trivkovics, Szelvaszjuk 2, Szepesi 8 (5). Csere: Kovács J. (k), Pordán G., Gulás, Kiss R., Lókodi 3, Radnics 3, Grünfelder 1, Grigorjev 2. Vezetőedző: Molnár Ferenc
BUDAKALÁSZ: Tamási – Tóth Á. 3, Szemikov, Koncz 8, Mazák, Rédai 1, Bohács 7. Csere: Váczi (k), Halász, dr. Czina, Nagy B. 6 (2), Holdos, Józsa M. 3, Sutka, Völker B., Parrondo 1. Vezetőedző: Horváth Attila
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/2 

Kapcsolódó hírek