Ugrás a tartalomhoz

Új edző a kispadon – Fölényes siker a Liga Kupában

Mezőkövesd hírei

Jano Pál irányítja december 8-ától a Mezőkövesdi KC felnőtt csapatát. A szlovák szakember Molnár Ferencet váltja a kispadon, aki magabiztos, 13 gólos győzelemmel búcsúzott a Pestszentlőrinc ellen játszott Liga Kupa mérkőzésen.

Jano Pál korábban játékosként és edzőként is megfordult Magyarországon, Ózdon, Nyíregyházán és Gyöngyösön is edzősködött. Emellett dolgozott a szlovák élvonalban, Kassán és Nagytapolcsányban, míg ősszel az NB II-es Füzesabonyt irányította. A szakember megbízatása a 2016-2017-es bajnokság végéig szól. Jano Pál Egerben debütál majd az MKC vezetőedzőjeként tétmérkőzésen. Csapatunk december 17-én, szombaton 18 órától játszik bajnoki mérkőzést Heves megye székhelyén.

 
 
 
MAGABIZTOS JÁTÉK A Liga Kupa harmadik fordulójában az NBI/B-s PLER-Budapest látogatott városunkba december 7-én. Csapatunk már a mérkőzés elején nagy fölényben kézilabdázott, a 7. percben 4-1-es hazai vezetés állt az eredményjelzőn. Együttesünk koncentráltan és hatékonyan játszott, a vendégek a első negyedórában csak négyszer tudták mattolni a kövesdi védelmet. Az MKC 20 perc elteltével már 14-8-ra vezetett és ez a különbség egészen a szünetig meg is maradt.
Fordulás után sem változott a játék képe, csapatunk meggyőző teljesítményt nyújtott és fokozatosan növelte előnyét. Kéziseink Vaskó 42. percben lőtt gólja után már tízgólos, 25-15-ös fórban voltak, mellyel végérvényesen eldőlt a mérkőzés. Csapatunk a folytatásban még rá tett egy lapáttal és 13 gólos sikert aratott, így Molnár Ferenc győzelemmel búcsúzott a kispadtól, viszont a továbbiakban is a klub alkalmazásában fog maradni. Az MKC 3 mérkőzés után 6 ponttal vezeti a Liga Kupa B csoportját a 4 pontos Vác előtt.
B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - PLER Budapest 34-21 (18-12)
Mezőkövesd, 150 néző, vezette: Sándor, Szikszay
MKC: Kovács J., Holló B. (kapusok), Gulás 2, Kovács B. 4, Pordán G., Szepesi 5, Vaskó 6, Kiss R. 1, Lókodi 7, Grünfelder 1, Radnics 3, Vukics 3, Trivkovics, Grigorjev, Selvasjuk 2. Vezetőedző: Molnár Ferenc
PLER: Tóth N. 1, Kránitz (kapusok), Tóth B. 3, Tóth P. 4, Ferenczy, Gigler, Kedves 1, Dinawi 1, Zelei 2, Vizler 1, Király, KOnkoly 1, Györkő 1, Vizi, Farkas 6. Vezetőedző: Kovács Mihály
Hetesek: 4/2, ill. 1/1
Kiállítás: 10, ill. 8 perc 

Kapcsolódó hírek