Ugrás a tartalomhoz

Ünnepi fény a Kavicsos körül

Mezőkövesd hírei

Vasárnap este meggyújtották a negyedik gyertyát is a város adventi koszorúján.

Az ünnepséget ezúttal a Jézus Szíve templomban és előtte tartották. A templomban a miskolci Schola Cantorum Miskolciensis és a Miskolc-Selyemréti Szent István Templom Gyermek- és Felnőttkórusa adott hangulatos, gyertyafényes koncertet Gomány Nóra karnagy vezetésével, melyek fő témája Emánuel, azaz a messiás eljövetelének várása volt. Az utolsó darab alkalmával a kórussal énekelt dr. Berkes László is. A koncerten Németh Szilárd játszott orgonán. A gyertyagyújtás után a több száz résztvevő körülállta a Kavicsos-tavat, ahol elénekelték a Mennyből az angyalt, s ünnepélyesen is meggyújtották az ünnepi fényeket.

T. B.

Kapcsolódó hírek