Ugrás a tartalomhoz

Fölényes hazai siker

Mezőkövesd hírei

DVTK – Mezőkövesd-Zsóry SE 4-0 (3-0)

Négygólos vereséget szenvedett városunk felnőtt labdarúgócsapata a Ligakupa 2. fordulójában.

A Vasas ellen hazai pályán elért 2-2-es döntetlent követően, ezúttal megyei rangadó várt Huszák Géza tanítványaira a kupasorozatban szeptember 7-én. Együttesünk jól kezdte a mérkőzést, ugyanis az első 20 percben egy éles szögből leadott lövést leszámítva nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani Benczés Miklós gárdája. Az élvonalban szereplő hazaiak a játékrész derekán fölénybe kerültek és Luque találatával megszerezték a vezetést a 22. percben. A spanyol támadó gólja után hat perccel ismét ünnepelhettek a DVTK szimpatizánsai, miután Vadász mattolta közelről a mezőkövesdi védelmet. A hazaiak ezt követően is lendületben maradtak, amely újabb gólt eredményezett. Az első játékrész 35. percében egy rosszul sikerült hazaadásra Arze érkezett jó ütemben és Sivák, valamint Szántai szorításában okosan emelte a labdát a kövesdi kapuba. Az első játékrész utolsó percében megszülethetett volna együttesünk szépítőgólja, azonban Irhás beadásáról Hamar néhány centiméterrel lemaradt.

A második félidő kiegyenlített játékot hozott, ennek ellenére tovább növelte előnyét a DVTK, miután Budovinszky vette be szabadrúgásból Szántai kapuját. A második játékrészben Huszák Géza, csapatunk vezetőedzője kihasználta a rendelkezésére álló cserelehetőségeket, ennek köszönhetően több veszélyes helyzetet is kialakítottak labdarúgóink, de a támadások befejezésébe rendre hiba csúszott, így az eredmény nem változott a találkozó lefújásáig. A DVTK teljesen megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot.
 

 

Az E csoport másik mérkőzésén: Vasas- Híd csapata - DVSC-TEVA 3-3

A kvartettet a Debrecen vezeti 4 ponttal a 3 pontos DVTK, a két pontos Vasas és az 1 egységgel rendelkező Mezőkövesd előtt. Vámosiék a Ligakupa harmadik fordulójában Debrecenbe látogatnak. Az összecsapást október 5-én, szerdán 15 órától rendezik meg Hajdú-Bihar megye székhelyén.

Elekék a Ness Hungary NB II. 4. fordulójában a hazai környezetben a Békéscsaba ellen lépnek pályára a hétvégén.A Békéscsaba elleni összecsapást szeptember 11-én, vasárnap 16. 30-tól rendezik meg a Városi Sportpályán.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Diósgyőri VTK – Mezőkövesd-Zsóry SE 4-0 (3-0)

Diósgyőri Stadion, 1500 néző

játékvezető: Szabó Zs. (Horváth R., Márton).

Diósgyőri VTK: Farkas B. – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Abdouraman (Nagy T., 75.) – Gallardo (Halgas, 63.), Lippai (Takács P., 53.), Luque (Menougong, 46.) – Carreno (Seydi, 46.), Arze. Edző: Benczés Miklós.

Mezőkövesd-Zsóry SE: Szántai – Ur, Kaszás, Elek, Sivák – Zováth (Lakatos B., 63.) – Lipusz (Török, 65.), Bagi (Olasz D., 76.), Irhás, Hamar (Jeremiás, 58.) – Husanik (Palásthy, 53.). Edző: Huszák Géza.

Gólszerző: Luque (22.p), Vadász (28.p), Arze (35.p), Budovinszky (58.p)

 

Kapcsolódó hírek