Ugrás a tartalomhoz

Február 18-án kezdenek

Mezőkövesd hírei

Elkészítették a Magyar Labdarúgó Labdarúgó Szövetségben az OTP Bank Liga első hat tavaszi fordulójának pontos menetrendjét.

 

A Mezőkövesd Zsóry FC elsőként a Diósgyőrt fogadja majd február 18-án, szombaton 15 óra 30-tól a Városi Stadionban. Csapatunk ezt követően Paksra látogat, majd a Vasast és a Gyirmótot látja vendégül, így az első négy bajnoki meccsből háromszor pályaválasztóként játszik. A mezőnyre március 11-e után három hetes szünet vár, ezt követően április 1-jén lépnek majd pályára az első osztályú csapatok. Labdarúgóink ekkor a Haladás, míg egy héttel később az MTK vendégeként játszanak bajnoki meccset.

EDZő-, ÉS KUPAMECCS Együttesünk a tavaszi rajt előtt még egy edző-, és egy Magyar Kupa mérkőzést is le fog játszani, mindkettőt Mezőkövesden. A szlovák másodosztályú Lokomotív Kassát február 4-én, szombaton 13 órától, míg a Gyirmót FC Győrt a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, február 11-én, szombaton 14 órától fogadják labdarúgóink.
B. K.

OTP Bank Liga menetrendje (20-tól a 25. fordulóig):

20. forduló, február 18. (szombat)
15 óra 30: Gyirmót FC Győr - Paksi FC
15 óra 30: Mezőkövesd Zsóry FC - DVTK
15 óra 30: MTK Budapest - Budapest Honvéd
15 óra 30: Vasas FC - Szombathelyi Swietelsky Haladás
15 óra 30: Videoton FC - Újpest FC (M4)
18 óra: DVSC - Ferencvárosi TC (M4)

21. forduló, február 25. (szombat)
15 óra 30: Szombathelyi Swietelsky Haladás - Újpest FC
15 óra 30: DVTK - MTK Budapest
15 óra 30: Paksi FC - Mezőkövesd Zsóry FC
15 óra 30: Vasas FC - Gyirmót FC Győr
15 óra 30: Budapest Honvéd - DVSC (M4)
18 óra: Ferencvárosi TC - Videoton FC (M4)

22. forduló, március 4. (szombat)
15 óra 30: Mezőkövesd Zsóry FC - Vasas FC
15 óra 30: MTK Budapest - Paksi FC
15 óra 30: DVSC - DVTK
15 óra 30: Gyirmót FC Győr - Szombathelyi Swietelsky Haladás
15 óra 30: Videoton FC - Budapest Honvéd (M4)
18 óra: Újpest FC - Ferencvárosi TC (M4)

23. forduló, március 11. (szombat)
15 óra 30: Ferencvárosi TC - Szombathelyi Swietelsky Haladás
15 óra 30: Videoton FC - DVTK
15 óra 30: DVSC - Paksi FC
15 óra 30: Mezőkövesd Zsóry FC - Gyirmót FC Győr
15 óra 30: MTK Budapest - Vasas FC (M4)
18 óra: Újpest FC - Budapest Honvéd (M4)

24. forduló, április 1. (szombat)
18 óra: Gyirmót FC Győr - MTK Budapest
18 óra: Vasas FC - DVSC
18 óra: Paksi FC - Videoton FC
18 óra: DVTK - Újpest FC
18 óra: Szombathelyi Swietelsky Haladás - Mezőkövesd Zsóry FC (M4)
20 óra 30: Budapest Honvéd - Ferencvárosi TC (M4)

25. forduló, április 8. (szombat)
18 óra: Újpest FC - Paksi FC
18 óra: DVSC - Gyirmót FC Győr
18 óra: MTK Budapest - Mezőkövesd Zsóry FC
18 óra: Szombathelyi Swietelsky Haladás - Budapest Honvéd
18 óra: Videoton FC - Vasas FC (M4)
20 óra 30: Ferencvárosi TC - DVTK (M4)

Kapcsolódó hírek