Ugrás a tartalomhoz

Szépkorú köszöntés (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

90. születésnapját ünnepelte február 9-én a mezőkövesdi Kovács Györgyné.

Pető Borbála fiatal korában mezőgazdasági munkát végzett, majd a termőföldek államosítása után 12 évig takarítónőként dolgozott a Belgyógyászati Osztályon. Ezt követően több éven keresztül bedolgozott a Matyó Háziipari Szövetkezetbe és onnan ment nyugdíjba.
Bori néni korához képest jó egészségi és szellemi állapotnak örvend. Mind a mai napig hímez és kisebb kerti munkákat is elvégez. Kovács Györgynének két gyermeke, három unokája és két dédunokája született.

POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTÉS A születésnapi ünnepséget a Millennium Étteremben rendezték, melynek keretében dr. Fekete Zoltán polgármester is felköszöntötte városunk szépkorú lakosát. A városvezető elsőként felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét, majd az önkormányzat nevében oklevéllel, virággal és tortával köszöntötte fel Kovács Györgynét, aki ezt követően családi körben ünnepelte a kerek évfordulót.
B. K.

Kapcsolódó hírek