Ugrás a tartalomhoz

Önzés és ragaszkodás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Az önzés és a ragaszkodás volt a témája a holisztikus szemlélettel foglalkozó előadássorozat februári 14-ei összejövetelének.

A Mezőkövesdi Művelődési Közalapítvány által szervezett ingyenes előadáson Kovács Zoltánné, mezőkövesdi életvezetési tanácsadó az önzés és ragaszkodás összefüggéseiről osztotta meg gondolatait.
A szakember a ragaszkodásról elmondta például, hogy a másik elvesztésének félelméből fakad, míg az önzés az énközpontúságból, az egoizmusból indul ki. Mint mondta, az önzés lehet pozitív, ehhez kapcsolódóan kiemelte a saját boldogságunk megtalálásának fontosságát, amely által kiteljesedhetünk.
A tanácsadó a Közösségi Házban rendezett előadáson többször hangsúlyozta, hogy a nehézségeket tekintsük feladatként, és folyamatosan keressük rá a megoldásokat. Az előadás zárásaként zenés meditációt tartott a jelenlévőknek.

B. K.

Kapcsolódó hírek