Ugrás a tartalomhoz

Internet-biztonsági nap (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Városunk is csatlakozott a „Biztonságos Internet Nap” elnevezésű nemzetközi bűnmegelőzési kezdeményezéshez február 7-én.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály koordinálásával megrendezett program keretében több ezer diák egyszerre, egy időben, több helyszínen hallgatott meg előadást az internetezés veszélyeivel és biztonságos használatával kapcsolatban.

A főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei, valamint felkészített pedagógusok ezen a napon a megye általános iskoláiban, valamint a középiskolákban előadásokat tartottak, korosztályoktól függően más-más ismeretanyag felhasználásával. 

– Az előadásokat összesen 7 iskola közreműködésével, 28 tanórában bonyolítottuk le sikeresen. Két iskolában a kapitányságunk szakemberei tartottak előadást a fiataloknak, míg a többi intézményben a gyerekek osztályfőnöki óra keretében foglalkoztak a témával, az ehhez szükséges ismeretanyagot biztosítottuk a pedagógusoknak – mondta dr. Ongai Péter, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályvezetője.

Hangsúlyozta, kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy felhívják a gyerekek figyelmét az internetes jelszavak biztonságos használatára, a személyes adatok titkosítására és megóvására, a fényképek megosztására vonatkozó szabályokra, valamint arra is, hogy mely weboldalakat kerüljék internetezéskor.

– Lényeges, hogy a saját és mások személyes adatait ne osszák meg a nyilvánossággal, hiszen illetéktelen személyek birtokába juthat, továbbá beleegyezés nélkül személyes adattal való visszaélésnek minősül, ha valaki mások adatait közzéteszi. A jelszavakat nyilvános helyeken, pl. iskolában, vagy internetkávézókban semmi esetre se mentsék el a számítógépen, mert az idegenek számára is hozzáférhető lesz. Jelszóválasztásnál pedig ne a legegyszerűbb lehetőségeket válasszák, kerüljék a saját név, a születési év, vagy a könnyen kitalálható számkombinációk használatát – hangsúlyozta dr. Ongai Péter.

Hozzátette, weboldalak ellenőrzésére állítsanak be szűrőprogramokat, hogy a vírusok rendszerbe jutását megakadályozzák. A véleménynyilvánítással kapcsolatban elmondta, a sértő, rágalmazó, fenyegető hozzászólások büntetőeljárást eredményezhetnek és ez a zaklatásra is vonatkozik.

B. K.

Kapcsolódó hírek