Ugrás a tartalomhoz

Költségvetés és fejlesztés (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Elfogadta a 2017. évi költségvetést városunk képviselő-testülete a február 22-ei ülésen. Városunk önkormányzata 700 millió forintos kormányzati támogatást kapott decemberben, melyből a Mátyás király út és a Szomolya felé vezető főút felújítása fog megvalósulni.

 

A polgármesteri tájékoztató után a képviselők módosították az önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletét, majd a 2017. évi költségvetésről tárgyaltak a képviselők. Az önkormányzat 2017-ben a működési, felhalmozási és finanszírozási bevételeket összeadva 6 milliárd 488 millió 104 ezer Ft bevétellel számol. Ebből a működési bevétel 3 milliárd 230 millió 809 Ft, a felhalmozási 1 milliárd 176 millió 189 ezer Ft, míg a finanszírozási 2 081 millió 106 ezer Ft. Miután költségvetési hiánnyal nem kalkulálhatnak az önkormányzatok, ezért a kiadások összege nem haladhatja meg a bevételt. A kiadásokat tekintve a végösszeg megegyezik a bevétellel, működési kiadásokra 3 milliárd 452 millió 554 ezer Ft-ot, felhalmozásira 1 milliárd 729 millió 444 ezer Ft-ot, a finanszírozásira pedig 1 milliárd 306 millió 106 ezer Ft-ot irányozott elő az önkormányzat. A költségvetést 11 igen és egy tartózkodás mellett fogadta el a testület.



JELENTőS FEJLESZTÉSEK Városunk egy decemberi kormányhatározat értelmében 700 millió forintos állami támogatást kapott. Az elmúlt hónapok tárgyalásai után eldőlt, hogy mire fordítják majd az összeget, melyről a testület egyhangúlag döntött. Ennek értelmében megújul a Szomolyára vezető főút mezőkövesdi közigazgatási területéhez tartozó szakasza, valamint teljesen felújítják a Bogácsi úti kereszteződéstől a Mindszenty József útig a Mátyás király utat, és a szükséges közműcseréket is elvégzik. A fejlesztés részeként a Széchenyi úti csomópont forgalmi rendje is megváltozhat, itt körfogalom kialakítása szerepel a tervek között. Erre vonatkozóan az önkormányzat beadott egy TOP-os pályázatot, abban az esetben, ha sikeres lesz, megépülhet a körforgalom. Konzorciumi együttműködési megállapodásnak köszönhetően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is részt vesz majd az útfejlesztési munkálatokban. A kormányzati támogatásból fennmaradó összeget a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő pályázatban nem érintett területének fejlesztésére, egyebek mellett közművek kapacitásnövelésére fordítják majd.

BÉRLETI DÍJAK A városatyák megalkották az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és a lakbérek mértékének megállapításáról szóló rendeletet. A képviselő-testület még 2006-ban alkotott rendeletet erről, viszont az elmúlt időszakban jelentős változások történtek az ehhez kapcsolódó jogszabályokban, ezért a változások átvezetése mellett szükségessé vált a rendelet újragondolása is.

INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉS A grémium megállapította a gondoskodást nyújtó szociális ellátások intézményi térítési díjait is. A döntés értelmében a tartós elhelyezést nyújtó intézménybe egy gondozási nap térítési díja egy főnek 2.873 Ft/nap, míg a havi térítési díj 86.200 Ft. Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményben egy gondozási nap térítési díja 2.500 Ft/nap személyenként, a havi térítési díj pedig 75.000 Ft. A házi segítségnyújtás intézményi térítési díját óránként 200 Ft-ban határozták meg, ugyanakkor a nappali ellátást nyújtó intézmény szolgáltatásait ingyenesen lehet igénybe venni.

HÚSVÉT A Matyó Húsvét idei programjaira és rendezési költségeire összesen 2 millió 630 ezer Ft-ot kalkuláltak, városunk önkormányzata a testület döntése értelmében 1 millió 430 ezer Ft-tal támogatja a nagyszabású rendezvényt. Az április 15-étől 17-éig tartó ünnepi eseményen többek között helyi és környékbeli hagyományőrző csoportok, a Kiss Kata Zenekar, valamint sztárvendégként Bereczki Zoltán is színpadra fog lépni.

ASP RENDSZER Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény értelmében az elektronikus ügyintézésre kötelezett szerveknek, köztük az önkormányzatoknak is biztosítaniuk kell az e-ügyintézés lehetőségét legkésőbb 2018. január 1-jétől. Az ASP egy olyan központi elektronikai rendszer, amely révén a hivatalos szervek az egész országban egységes rendszerben intézhetik majd az ügyeket, így ez a korábbiaknál hatékonyabb, egyszerűbb és átláthatóbb lesz. 
Az önkormányzati ASP központ az uniós forrásból megvalósult „Önkormányzati ASP központ felállítása” című EKOP-os kiemelt projekt keretében került kialakítása. A képviselő testület döntött a rendszerhez történő csatlakozásról szóló pályázat beadásáról, és 9 millió Ft-os támogatásra nyújtotta be igényét.
A testület tagjai ezen kívül megtárgyalták és elfogadták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat beszámolóját az önkormányzattól átvállalt szociális feladatok 2016. évi végrehajtásáról és felülvizsgálták az ellátási szerződést. A városatyák ingatlanok hasznosításáról szintén döntöttek. 
Az ülésen jelenlévők a napirendek tárgyalása előtt néma főhajtással emlékeztek meg a kommunista diktatúra áldozataira, a február 25-ei emléknap alkalmából.
B. K.

Kapcsolódó hírek