Ugrás a tartalomhoz

Majális a Zsóryban (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

 Immár 10. éve a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben szervezi meg a Civil Szövetség a majálist, ahol idén a színpadon helyi egyesületek és klubok léptek fel, a sátrakban pedig különböző foglalkozások várták az érdeklődőket.

A programok délelőtt kezdődtek, a színpadon a Matyó Nagymamaklub Egyesület, a Matyó Néptáncegyüttes, a Mezőkövesdi Hang-Stúdió műsora szórakoztatta a vendégeket, valamint humoros jeleneteket láthattak a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület előadásában. Fellépett a Mezőkövesdi Fúvószenekar és Twister Majorette csoport is, akik műsorukkal színesítették a programot. A délután folyamán lovagi tornabemutatót láthattak a vendégek a Szent Sebestyén Lovagrend előadásában, később a kicsik örömére Disney-dalok csendültek fel Nyikes Linda és három segítője közreműködésével. A színpadi program lezárásaként pedig két helyi klub tagjainak közös körtáncát láthatotta a közönség.

 
 
A mezőkövesdi civil szervezetek 5 sátorral készültek, a látogatókat egyebek mellett gyógytea-kóstolással, levendulás párnácskák készítésével, virágkötészettel, kertészeti tanácsokkal várták. A Civil sátorban informálódhattak a Szövetség tagszervezeteiről, valamint a Kaptárkövek újság régebbi számait is megvásárolhatták az érdeklődők. A fiataloknak lehetőségük volt tesztelniük a tudásukat: a Bükkalja Közhasznú Alapítvány sátrában hungarikumokkal, Európai Unióval, Magyarországgal és Mezőkövesddel kapcsolatos kvízekkel és játékokkal várták őket a szervezők.

D. A.

Kapcsolódó hírek