Ugrás a tartalomhoz

őrült nap Mezőkövesden

Mezőkövesd hírei

Fiatalság, látvány, izgalom és pörgés. Ez jellemezte az első alkalommal megrendezett extrém Sportnapot, a FAB Krézy Day-t. Különleges, hagyományteremtő szándékkal elindított rendezvénynek adott otthont a Kavicsos-tó és Szabadidő Központ szeptember 11-én.

A reggeltől késő estig tartó színes programokkal és bemutatókkal tarkított sportnap délelőtt „Szünidősirató” címmel vidám játékos vetélkedővel kezdődött. A 9 órától 14 óráig tartó esemény a Nemzeti Erőforrás Minisztérium komplex ifjúsági pályázata és az Eurodesk Felkereső Program keretében került megrendezésre. A fiatalok egyebek mellett tájékoztatást kaphattak az Európai Unió által kínált pályázati lehetőségekről, kiemelten a Fiatalok Lendületben Programról. A résztvevők ezen túlmenően uniós ismeretekre épülő játékokkal, népi játékokkal és óriás társasjátékokkal játszhattak, illetve versenyezhettek. A Szünidősirató szervezésében, valamint lebonyolításában a Bükkalja Közhasznú Alapítvány, az Ifjúsági Információs Pont és a városi önkormányzat, illetve a diákönkormányzat tagjai is részt vettek.

Minden ami extrém
 
A könnyed hangulatú, játékos vetélkedőket követően beindult az igazi extrém nagyüzem. Az eseményen elsőként Nyakó Róbert főszervező köszöntötte a résztvevőket, majd részletesen ismertette az „őrült nap” programját.
A rendezvény Krézy Day című bemutató dalát  egy fiatal, tehetséges zenekar, az Átvitt Értelem készítette és adta elő. Ezt követően Graffiti bemutatót, majd az Invsible Wings Parkour látványos bemutatóját tekinthették meg a jelenlévők. A  bevezető után „élesben” tesztelhették tudásukat az extrém sport rajongói, akik a fizika törvényeit meghazudtoló trükkökkel kápráztatták el a résztvevőket. A fiatal break táncosok mellett, trialosok, bmx-esek és gördeszkások mutatták be nívós produkciójukat, miközben betétprogramként az Eger Zumba klub hastáncbemutatója, a Dynamic Duo Hip – Hop Dance Show-ja, illetve a New Style Samurai Hip-Hop Dance különleges előadása szórakoztatta a látogatókat.

A triatlonosok döntőjét Trial-Show és Kockás Has Verseny előzte meg, ezután megkezdődött az est egyik fénypontjaként a bringások fináléja. A rendkívül izgalmas küzdelem a mezőkövesdi Kovács Gábor sikerével zárult, aki helyből 250 cm-t ugrott át két raklap között és ezzel új egyéni csúcsot ért el. Csak összehasonlításképpen az országos csúcstól mindössze 32 cm-rel (!) maradt el a kitűnő bringás. 
A nem mindennapi izgalmak után ismét fergeteges táncbemutatókat láthattak a résztvevők. Azt est folyamán sorrendben a Dream Team Hip – Hop Dance Show-ját, a Real Dance Táncstudió – Latin táncát és Beczkó Mónika hastánc előadását láthatták a nézők, míg a Break döntő után Electric Boogie Show kápráztatta el a közönséget.
A látványos modern tánc bemutató után megtartották a tombolasorsolást, ahol értékes nyeremények találtak gazdára. A tombolahúzás után két Hip Hop Együttes, az Elkövetők és az Átvitt Értelem lépett színpadra, míg az estet egy közel 20 perces Live Act Bongó Show zárta.

Kapcsolódó hírek