Ugrás a tartalomhoz

Zsóry-tanusítvány (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét kapta meg négy magyarországi gyógyfürdő, köztük a Zsóry. A fürdők vezetői május 5-én vehették át a rangos elismerést Bükfürdőn.

Kelet-Magyarországon egyedüliként a Zsóry bekerült a minősített európai fürdők nemzetközi piacára. A tanúsítványt megkapta még a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, a Hévízi Tófürdő és a hozzá tartozó szálloda, valamint a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum. 

– A tanúsítvány megszerzését egy 3 napos, szakértő által történő felmérés előzte meg, melynek során megvizsgálták a fürdő szolgáltatásainak minőségét, hogy azok megfelelnek-e a külföldi – elsősorban nyugat-európai – vendégeknek. Mivel ez gyógyászati irányú minősítési díj, ezért a gyógyvizes szolgáltatásokra és a gyógyvízzel kapcsolatos tanulmányokra, elemzésekre fókuszáltak – mondta el Vámos Zoltán, a fürdő vezetője.

A minősítési eljárás során megvizsgálták továbbá a fürdő jelenleg működő gépészeti rendszerét, műszaki állapotát, valamint elemezték a Zsóryban dolgozó munkatársak létszámát, illetve azt, hogy a betegek hogyan tudják igénybe venni a fürdő szolgáltatásait, gyógykezeléseit. 

– A tanúsítvány is jelzi, hogy a fürdőnk szolgáltatásai európai szintűek, megfelelnek a külföldi vendégek elvárásainak. A védjegy birtoklásával a Zsóry bekerül egy nyugat-európai adatbázisba, ahonnan előszeretettel válogatnak az utazás-szervező irodák és azok a biztosító társaságok, amelyek finanszírozzák a betegek kezelését – hangsúlyozta Vámos Zoltán.

Az előzetes vizsgálat során a fürdő közelében található szálláslehetőségeket is tanulmányozták, felmérték hogyan és milyen feltételekkel érkezhetnek ide a vendégek. Az adatok komplex kiértékelése után kapta meg az európai védjegyet a Zsóry fürdő, amely hozzásegítheti, hogy az eddigieknél is eredményesebben jelenjen meg a piacon.

D. A.

 

Kapcsolódó hírek