Ugrás a tartalomhoz

Fókuszban a helyi adók

Mezőkövesd hírei

Folytatja az átfogó ellenőrzéseket az önkormányzati adóhatóság. A helyi adónemek – az építmény-, a helyi iparűzési, a gépjármű és idegenforgalmi adó –, valamint a talajterhelési díj befizetését is vizsgálják idén.

A 2007-ben bevezetett építményadó megfizetése önbevallás alapján működik, az elmúlt években sokan eleget is tettek kötelezettségüknek. Az önkormányzat fontosnak tartja a lakosság tájékoztatását, mivel az ellenőrzés kapcsán olyan ingatlantulajdonosokkal is találkoztak, akik még nem hallottak erről az adónemről, erről is beszélgettünk dr. Jakab Orsolya jegyzővel.

– Mire fordítja az önkormányzat a helyi adókból befolyt összegeket?
– Az adók beszedése a költségvetés szempontjából kiemelt jelentőségű, hiszen a településüzemeltetési és -fejlesztési feladatok, a működési költségek elsősorban ezen bevételi forrásból finanszírozhatók. Az önkormányzat által saját hatáskörben nyújtott támogatásokat (települési és tanszertámogatás, szemétszállítási díjkedvezmény, ingyenes, illetve kedvezményes Zsóry-belépők, a helyi buszközlekedés támogatása) saját bevételeinkből, főként a helyi adókból tudjuk fedezni.

– Hol tájékozódhatunk az építményadóról?
– A helyi adók tájékoztatói megtalálhatók a városi honlapon, az adóügyi nyomtatványok menüpontban, valamint a Közös Önkormányzati Hivatal épületének hirdetőtábláján is ki vannak függesztve az erről szóló közlemények. A www.mezokovesd.hu oldalon az adórendeletek is elolvashatók, az önkormányzati rendeletek menüpontban.

– Kinek kell építményadót fizetnie?
– Az adó alanya az ingatlan tulajdonosa, több tulajdonos esetén pedig a tulajdoni hányaduk arányában kell bevallani az építményadót. Amennyiben az ingatlannyilvántartásban vagyoni értékű jog van bejegyezve (haszonélvezeti vagy használati jog), a jog gyakorlására jogosultnak kell ezen adónemet megtérítenie.

– Mekkora összeget kell fizetniük évente a tulajdonosoknak?
– Az éttermek, sörözők, italboltok, valamint pénzintézetek hasznos alapterülete után 950 forint, az üdülésre, pihenésre szolgáló építményeknél 650 forint, míg a kereskedelmi üzletek, ipari és egyéb vállalkozási célt szolgáló építmények esetén 550 forint négyzetméterenkénti építményadót kell fizetni.

Hasznos alapterület: a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az építményhez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a teljes alapterületbe számítani.

– Mit tehet, aki eddig nem tett eleget az adófizetési kötelezettségének?
– Aki nem fizette be az építményadót, az a Közös Önkormányzati Hivatalban kaphat bevallási nyomtatványt, majd a önkormányzat számlájára kell a szükséges összeget befizetnie. Bizonyos esetekben részletfizetési kedvezmény, illetve halasztás is kérhető. Az adócsoport ellenőrzése egyébként 5 évre visszamenőleg történik.

Az éves adót két egyenlő részletben minden év március 15-ig és szeptember 15-ig kell megfizetni, új építésű tulajdonok esetén a használatba vételt követő évtől érvényes ez a kötelezettség. A lakóhelyül szolgáló lakóingatlanokra az építményadó nem vonatkozik, kivéve a Zsóry üdülőterületet.


Sz.B.Á.
 
 


Az önkormányzat építményadó-beszedési
számlaszáma: 11734107-15350071-02440000
Az építményadóval kapcsolatos nyomtatvány: a www.mezokovesd.hu (E-ügyfélszolgálat/Letölthető nyomtatványok/Adóügyi nyomtatványok) oldalon letölthető, vagy az alábbi linken érhető el: http://mezokovesd.hu/index.php?action=showart&id=77, illetve átvehető a Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal „A” épületének földszintjén, az adócsoportnál.
Személyes ügyintézés: a Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatalban hétfőn és szerdán 8–12 óráig, valamint csütörtökön 8–18 óráig. Telefonszám: 49/511-501, 49/511-502 és a 49/511-503.

Kapcsolódó hírek