hu en de pl
ma 2019. január 17. (csütörtök) 20:04 Antal, Antónia névnapja van





Történelmi pillanat városunkban

Régi álma vált valóra annak a 121 embernek, akik szeptember 24-én állampolgársági esküt tettek Mezőkövesden. A legidősebb visszahonosított állampolgár egy 77 éves férfi, míg a legfiatalabb egy 10 hónapos kisfiú volt.


Az Országgyűlés még 2010 tavaszán módosította a törvényt, amely lehetővé teszi a határon túl élő magyarok egyszerűsített honosítását. Mezőkövesden azóta két alkalommal került sor állampolgársági eskütételre, amikor is 19 fő vehette át az állampolgárságot jelképező esküokmányokat.    
A most esküt tevő emberek Erdélyben, illetve a Partium területén, Berettyószéplakon, Margittán és Dólyán élnek.
Majd száz évvel a történtek után sokaknak ez volt az első alkalom, amikor őseik földjét végre maguk is láthatták.
A Jézus Szíve Templom előtti területen megrendezett ünnepi eskütételen Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára köszöntötte a „hazatérőket”. Az államtitkár beszédében kiemelte, hogy a kormány első lépésként a honosítási lehetőség megteremtésével az állam több évtizedes tartozását kívánja leróni a határainkon kívül élő magyarok felé.
Az esküt a város polgármestere, Dr. Fekete Zoltán előtt tették le a visszahonosított magyarok.
Az eskütételről szóló tanúsítványt pedig Tállai András államtitkártól, illetve dr. Fekete Zoltán polgármestertől vehették át honfitársaink.
A Mezőkövesdi Hang-Stúdió Egyesület tagjai énekes, a MASZK tagja verses, valamint Csézy énekes produkcióval készült a város életében, történelmében kiemelkedő eseményre.



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés