Ugrás a tartalomhoz

Városi Gyermeknap (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Cukorágyú, kézműves foglalkozás, vízigolyó, ugrálóvár, bohócműsor, dínó show, Essemm-koncert: ezek voltak a legnépszerűbb programok május 28-án a Kavicsos-tó területén.

PROGRAMOK Mint minden évben, idén is a legnépszerűbb programok között szerepelt az ugrálóvár, az arcfestés és a lufihajtogatás – a kicsik fülig érő szájjal ugrálhattak kedvükre és türelmesen várták, hogy elkészüljön a kiválasztott minta az arcukra. A cukorágyú, a trambulin, a vízigolyó, a kétágú rollerek, valamint a népi fajátékok is nagy sikert arattak a gyerekek körében. A nap folyamán beülhettek a mentő- és rendőrautókba és a tűzoltók is bemutatták járműveiket, a tűzoltáshoz használt felszereléseket, a bátrabbakat pedig emelőkosár segítségével a magasba emelték. A merészebbek kipróbálhatták az íjászkodást és beülhettek akkumulátoros járművekbe is. A kicsik felállított sátrakban kézműves foglalkozásokon vehettek részt, valamint sakkozhattak is a késő délutánig tartó programsorozaton. 

 


FELLÉPőK A színpadi programot a Mezőkövesdi Mazsorettcsoport műsora nyitotta meg, ezután bohócműsor következett – a legkisebbek együtt énekelték a mókamesterekkel egyebek mellett a Süsü és a Mézga család mesék főcímdalait. Később a Holló együttes lépett színpadra, akik szintén interaktív zenés-táncos műsorral készültek, majd következett az egyik legjobban várt program, a dínó show, amit nagyon élveztek a gyerekek, a műsor után közös képeket is készítettek a mini T-Rex-szel. A rendezvényen táncbemutatókból sem volt hiány, a Skydance SE csoportjainak koreográfiái és a Daya Dance Tánciskola műsora szórakoztatta a kicsiket, nagyokat egyaránt. A négylábúak és kiképzőik is megmutatták tudásukat, a Mezőkövesdi Kutyaiskola bemutatója színesítette a programot. A színpadi műsor lezárásaként a népszerű Essemm rappelt, akivel a közönség együtt énekelte a dalait. 

SÁTRAK A szervezők különböző sátras programokkal is készültek erre a napra, a Matyóföldi Foltvarró Klub és a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat kézműves foglalkozással, a Városi Könyvtár kreatív sarokkal, a MASZK Egyesület limonádésátorral várta a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Továbbá érdekes programot kínált a Matyóföldi Íjász Egyesület és a Mezőkövesd Zsóry SE Sakkszakosztálya is. 
A rendezvény minden programja ingyenes volt, szerencsére ragyogó napsütés várta a gyerekeket, akik önfeledten élvezték ezt a délutánt, ami csak róluk szólt.
D. A.

Kapcsolódó hírek