Ugrás a tartalomhoz

Új elnökséget választott a Mezőkövesdi KC (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Május 22-én a Millennium Étteremben zárta a kieséssel végződött évet a Mezőkövesdi KC felnőtt csapata.

Holdoner István, a klub elnökségi tagja, tiszteletbeli elnöke elmondta, sajnos kiestek az első osztályból, nem így tervezték az évet. Janó Pál vezetőedző értékelésében elmondta, bízott a bennmaradásban, de mindig történt valami, ami hátráltatta a csapatot. Problémát jelentett, hogy bár voltak jó teljesítmények, azok nem tudtak állandósulni. Sok sikert kívánt a távozó játékosoknak pályafutásukhoz. 
A május 24-i közgyűlésen teljesen új elnökséget választott a Mezőkövesdi KC tagsága. A vezetőségbe bekerült Bóta József, Drizner Péter, Horváth Endre, dr. Kis Nóra és Pap Tamás. Az egyesület új elnöke Pap Tamás lett. A klub új vezetése hatalmas megtiszteltetésnek érzi a megválasztásukat, és köszönik a bizalmat. A sikerhez vezető út rögös lesz és hosszú, de hisznek abban, hogy kitartó munkával el tudják érni céljainkat. Mint mondták, egy erős NB I/B csapat felállítása az elsődleges feladat, az alapoktól kell kezdeni az építkezést az NB I-be való visszajutáshoz. Dolgoznak a játékoskeret, edző, szakmai stáb kialakításán, a maximumot szeretnék kihozni a lehetőségekből.

 

Kapcsolódó hírek