hu en de pl
ma 2019. március 24. (vasárnap) 20:20 Gábor, Karina névnapja van





Elsőként bontanak

Már a bontási munkákat végzik a szakemberek a Városi Galéria épületében. A beruházást december 20-ig be kell fejeznie a kivitelező cégnek. 


Az Önkormányzat „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című pályázatán belül megszépül a Városi Galéria.  Az épület felújítását a március 16-án megkötött kivitelezői szerződés alapján a Wiktori Kft. valósítja meg. A Galéria a Magyar Állam és az Európai Regionális Alap támogatásával új, korszerűbb, impozáns külsőt kap. Az épület teljes külső homlokzata megújul, a tetőszerkezet új lécezést és cserepeket kap, valamint új nyílászárót építenek be az ingatlanba. 

Emellett belső átalakítást is végeznek majd a szakemberek, amely keretében helyiségeket nyitnak egybe. A Galéria akadálymentesítése is megtörténik a fejlesztés révén, amely során egy liftet is elhelyeznek az épületben. A beruházás során új padlóburkolatot, illetve teljes festést kap a Galéria. Ezentúl az elektronikai és gépészeti rendszer is megújul. 
A szakemberek az elmúlt hetekben felvonultak a beruházás helyszínére, ahol elsőként az építés alá eső terület kerítéssel történő lezárása, valamint az épület felállványozása történt meg. Ezt követően a kivitelező cég elkezdte a bontási munkálatokat, azon belül is az egyes válaszfalak, a használaton kívül lévő kémények bontását. A következő munkafázisban a beltéri nyílászárók kibontását végzik majd el, valamint a liftakna kiépítését. 
A kivitelező cégnek a szerződésben foglaltak alapján december 20-ig be kell fejeznie az ingatlan korszerűsítését. 
 


Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés