Ugrás a tartalomhoz

Semmelweis-napi ünnepség

Mezőkövesd hírei

Kissné Szűcs Emőke, a Mezőkövesdi Városi Rendelőintézet diabetológiai szakasszisztense kapta idén a Dr. Szűcs Géza-díjat a július 7-ei ceremónián.

Semmelweis Ignác, az orvostudomány egyik meghatározó alakja, születésnapjának évfordulója, július 1-je a magyar egészségügy napja 1992 óta. A Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás által megszervezett eseményen elsőként Tállai András, térségünk országgyűlési képviselője az egészségügyi dolgozók elhivatott, fáradhatatlan munkájáért mondott köszönetet beszédében. 

DÍJAZÁS Immár hagyománnyá vált, hogy a Semmelweis Napi Ünnepségen Mezőkövesd Város Önkormányzata elismerésben részesíti az egészségügyben kimagasló munkát végző személyt. A „Dr. Szűcs Géza” kitüntető díjat az kaphatja meg, aki egészségügyi és szociális területen kiemelkedő munkát végzett, tevékenységével az intézmény hírnevét öregbítette, tekintélyét emelte. Ebben az évben az elismerést Kissné Szűcs Emőke, a Mezőkövesdi Városi Rendelőintézet diabetológiai szakasszisztense vehette át dr. Fekete Zoltántól, városunk polgármesterétől.

NACIONÁLÉ Kissné Szűcs Emőke 1972. március 15-én született Mezőkövesden. Tanulmányait a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskolában végezte, ahol 1990-ben általános ápoló, általános asszisztens végzettséget szerzett. 1990 és 1995 között a Rendelőintézetben, majd 1995-ben a Megyei Reuma Kórházban dolgozott ápolónőként. 1995 és 1997 között ismét a Rendelőintézet munkatársa volt, majd áthelyezéssel a Semmelweis Kórház Belgyógyászati Osztályára került. 1998 októbere óta ismét a Rendelőintézetben dolgozik asszisztensként. Folyamatosan képzi magát, 2005-ben a Kossuth Zsuzsa Gimnázium és Szakképző Iskolában az OKJ-s ápoló, majd 2008-ban az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben a klinikai szakápoló (diabetológiai szakápoló) végzettséget is megszerezte. Munkáját az orvosok, kollégái és a betegek nagy megelégedettségére végzi, a kötelező munkaidőn kívül önkéntes alapon életmódvezetési tanácsokat ad a Rendelőintézet cukorbeteg gondozójának páciensei számára. Rendszeresen tart előadásokat az egészséges táplálkozásról. Munkáját fáradtságot nem ismerve, nagy szenvedéllyel végzi, teljes mértékben hivatásként éli meg. 

Az ünnepséget Nyikes Nikoletta, a Művészeti Iskola művésztanárának gitárjátéka, valamint a MASZK Egyesület tagjainak rövid humoros jelenete színesítette.

Semmelweis-nap alkalmából kiemelkedő munkájuk elismeréseként jutalomban részesültek az alábbi dolgozók: Dr. Gyenes Mária, Dr. Balina Béla, Dr. Papné dr. Kelemen Anna, Pethéné Lanszki Edina, Panyiné Barczi Éva, Szajlai Gáborné, Kriston Istvánné, Sáriné Zádori Enikő, Erősné Pecsmány Tünde, Magosné Ádám Annamária, Hegedűs Csabáné, Kissné Szűcs Emőke, Gál Imréné, Panyiné Szamosi Ágnes, Geró Isván, Benyus Tamás, Gál-Molnár Anikó, Kuzsmiczkyné Petrik Anita és Barta Istvánné.

D.A.

Kapcsolódó hírek