Ugrás a tartalomhoz

Dr. Bagdy Emőke Mezőkövesden (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Ha elég őszinték vagyunk magunkhoz, tudjuk, hogy mindannyiunkat egyetlen dolog foglalkoztat csak igazán. Egyetlen dolog hajt, ezért élünk, ebből fakadnak terveink, céljaink és cselekedeteink is. Ez pedig nem más, mint, hogy mitől, hogyan lehetnénk boldogabbak!?
A következőkben arról láthatnak összeállítást, hogy hogyan vélekedik erről Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a pszichológiatudomány kandidátusa!

Minden tettünkkel egy boldogabb életérzést, egy jobb mentális, lelki és fizikai állapotot igyekszünk elérni, még ha észre sem vesszük ez hajt tudat alatt. A boldogságot sokféleképpen definiálhatjuk. Nevezhetjük elégedettségnek, szellemi-lelki jólétnek, mentális egészségnek és még millió kifejezés él erről a fogalomról. Ami a legfontosabb, hogy ebből az érzésből merítkezünk, ezt az érzést kellene erősítenünk embertársainkban.

A boldogabb élethez vezető utat Dr. Bagdy Emőke mutatta meg a mezőkövesdieknek október 5-én a Könyvtárban.
A pszichológus szaktekintélyt a közönségnek Molnár Istvánné önkormányzati képviselő, az Oktatási, Egészségügyi és Civil Kapcsolatok Bizottság Elnöke mutatta be.
Dr. Bagdy Emőke Református családban született, édesapja református lelkész volt. 1968-ban végzett pszichológia szakon, 1972-ben pedig bölcsészdoktori címet szerzett. 1982-ben lett a pszichológiai tudomány kandidátusa. 1995-ben habilitálták a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, A hivatás-személyiség fejlesztése, pályaszocializációs modellkísérlet értekezéseivel.
Pályája elején az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, majd 1985 és 1994 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Pszichológiai Intézetében dolgozott. 1994-től a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékén, 2000-től a Károli Gáspár Református Egyetem intézetvezetője. Gyógytornászként, relaxációs terapeutaként és imaginatív-meditatív terapeutaként is ismert.
Kutatási területe a párkapcsolati dinamikára, viszonyelemzésre, a hivatásszemélyiség gondozására, fejlesztése és stresszkezelő módszerek hatékonyságára terjed ki.

Dr. Bagdy Emőke előadása alapján elmondhatjuk, hogy a legfontosabb, hogy önmagunkkal békében, harmóniában legyünk és igyekezzünk erősíteni a pozitív gondolkodást magunkban és másokban egyaránt, hiszen ez vezethet csak egy egészségesebb élet felé.

A program Mezőkövesd Város Önkormányzatának „A könyvtári szolgáltatások fejlesztése az élethosszig tartó tanulás szolgálatában” című nyertes pályázatának keretében valósult meg. (TÁMOP 3.2.4/08/1)

Kapcsolódó hírek