Ugrás a tartalomhoz

Szent Imre Nap (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Az iskola névadója előtti tisztelgés jegyében telt el november 7-e a Szent Imre Tagiskolában.

A rendezvényen a tanulók színvonalas műsorban emlékeztek meg az ifjúság védőszentjéről az iskola tornatermében, ezután Boldizsár Bertalan tagintézmény-vezető mondott köszönetet a résztvevőknek és a programok lebonyolításában közreműködőknek, majd szólt a jelenlévőkhöz. 

– Ezzel a program-sorozattal nem csak az a célunk, hogy a tanóra kereteiből kiszakadva versenyeket rendezzünk, hanem az is, hogy erősítsük tanulóink közösségük iránti felelősségét és mindazt, amit névadónk, Szent Imre herceg életében fontosnak tartott: a műveltség iránti vágyat, a szeretet gyakorlását, a becsületességet és az igaz hitet – mondta el a tagintézmény-vezető.

Az iskolában már hagyomány, hogy a minden év októberében megtartott több napos rendezvény keretében számos versenyen, játékos vetélkedőn mérhetik össze tudásukat a diákok. Idén a 19 erőpróba valamelyikén gyakorlatilag az iskola valamennyi tanulója részt vett csapatban, vagy egyéni indulóként. Az idei tanévben újításként forgatóíró versenyt is szerveztek, amelynek központi témája Szent Imre élete volt. A rendezvényen díjazták a különböző megméretéseken kiemelkedő helyezéseket elért diákokat. Illés Evelin, az iskola 6. B osztályos tanulója az Emberi Erőforrások Minisztériuma által az Európai Mobilitási Hét alkalmából kiírt Közös út, közös jövő kreatív pályázat fődíját vihette haza. – Nagyon örülök, hogy első lettem, a képem címe Tiszta környezet, filctollal rajzoltam és egy délután alatt készült el. A lány hajából induló utakon bicikliznek, gördeszkáznak és rollereznek a gyerekek – mondta el képéről Illés Evelin.

Az ünnepség végén megkoszorúzták az iskola mellett lévő Szent Imre szobrot.

D.A.


Eredmények: 


1. osztályos versmondás: I. hely: Ali Violetta 1. b, II. hely: Marczis Luca 1. a, III. hely: Ozsváth László 1. b

2. osztályos olvasóverseny: I. hely: Rab Dániel 2. a, Győrődi Gergő 2. b, III. hely: Dinyési Márk 2. a

3.-4. osztályos műveltségi csapatverseny: I. hely: Csapattagok: Takács Laura 4. b, Lukács Villő Dóra 4. a, Nagy Lili 3. a, II. hely: Csapattagok: Győrődi Fatime 4. b, Sebők-Darmos Nimród 3. a, Demeter Tünde 4. a, III. hely: Csapattagok: Lukács Máté 4. a, Dinyési Marcell 4. b, Sebe Dorka 4. a

1. osztályos rajzverseny: I. hely: Varga Benedek 1. a, II. hely: Horváth Boglárka 1. a, III. hely: Balogh Virginia Zsaklin 1. b

2. osztályos rajzverseny: I. hely: Tóth Bianka 2. a, II. hely: Rab Dániel 2. a, III. hely: Ádám Amira 2. b

3. osztályos rajzverseny: I. hely: Sebők-Darmos Nimród 3. a, II. hely: Tóth Lilien, III. hely: Nagy Lili 3. a

4. osztályos rajzverseny: I. hely: Dohány Olívia 4. b, II. hely: Lukács Villő Dóra 4. a, III. hely: Gál Panna 4. a

5.-6. osztályos szépkiejtési verseny: I. hely: Kiss Anna 5. a, II. hely: Nyeste Dóra 5. a, III. hely: Varga Judit 6. a

7.-8. osztályos szépkiejtési verseny: I. hely: Szabó Anna Gréta 8. a, II. hely: Loi Tímea 8. a, III. hely: Balogh Zsófia 8. a

Mondaíró verseny: I. hely: Varga Boglárka 8. b

Forgatókönyvíró verseny: I. hely: Sebők-Darmos Hanna, Antal Eszter 8. a, II. hely: Gyenes Luca, Varga Judit 6. a, III. hely: Pázmándi Emma, Valkó Viola, Tóth Evelin 5. a

5. osztályos matekverseny: I. hely: Kiss Anna 5. a, II. hely: Pázmándi Emma 5. a, III. hely: Tóth Evelin 5. a 

6. osztályos matekverseny: I. hely: Sebők-Darmos Hédi 6. a, II. hely: Vizi Zalán 6. a, III. hely: Kriston Kira, Murányi Dániel 6. a

8. osztályos matekverseny: I. hely: Radványi Zita 8. b, II. hely: Szabó Bernáth Gábor 8. a, III. hely: Vizi Kristóf 8. b

Játékos műveltségi vetélkedő: I. hely: Tökkelütöttek csapata 8. a, II. hely: Gülüszemű Csuszmákoló Kiskacsák 8. b, III. hely: Csillámkecskék 6. a

Rajzverseny: I. hely: Újvári Éva 6. a, II. hely: Ulrich Réka 5. a, III. hely: Kiss Anna 5. a, Ali Martin 6. b

Jelmezes kidobóverseny: AZ csapat 6. a

Jelmezes győztes: Bolondságban úszók 5. a

Alsós sportverseny minden csapat nyert!

Kapcsolódó hírek