Ugrás a tartalomhoz

Négy arany maradt Kövesden

Mezőkövesd hírei

Négy aranyérmet szereztek a mezőkövesdi úszók a Zsóry-Kupa úszóversenyen.

A Mezőkövesd-Zsóry SE úszószakosztálya tizenkettedik alkalommal rendezte meg a rangos nemzetközi sporteseményt a Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben október 7-én.

A megmérettetésen 14 egyesület összesen több mint 100 indulóval képviseltette magát. A házigazda Mezőkövesd-Zsóry SE sportolói közül közel húszan szálltak medencébe. A legeredményesebben Lukács Máté szerepelt, aki 2 arany és két ezüstérmet szerzett a versenyen. Pető Kristóf egy aranyérmet, míg Polgár Péter egy bronzérmet gyűjtött, rajtuk kívül Ördög Rebeka egy negyedik és egy hatodik helyezéssel büszkélkedhet.

Az UMEI Teknőcök szintén népes csapattal vett részt a viadalon, hiszen közel 20 ifjú sportoló vetette magát a medencébe. A csapat tagjai közül Pap Máté volt a legeredményesebb, aki egy arany és egy bronzérem mellett egy ötödik helyezést ért el. Molnár Melinda harmadik és hatodik helyet szerzett, míg Prókai Blanka egy bronzérmet és két ötödik helyezést szállított a Zsóry-kupán. Szél Kristóf kétszer maradt le hajszállal a dobogóról és végül mindkétszer negyedikként érintette meg a falat. Bárány Zsófia negyedik és ötödik helyet szerzett, Jablonkai Laura hatodik, míg Szabó Botond egy negyedik és egy hatodik helyezést ért el.

A XII. Zsóry Úszó Kupa eredményei:

  1994 és idősebb      
1 Ruzsin Szabina 1992 GDSE Salgótarján 01:02.9
2 Polonkai Eszter 1994 KSK Delfin VK  01:13.5
3 Ádám Alma 1994 Jászapáti Utrik 01:19.1
         
  1995-1996      
1 Lavotha Flóra 1995 Club Laguna Miskolc 01:01.4
2 Nagy Evelin 1995 Club Laguna Miskolc 01:07.0
3 Baratek Fanni 1996 GDSE Salgótarján 01:07.7
         
  1997-1998      
1 Tóth Zsófia Zsanett 1997 BVSC 01:01.2
2 Nagy Eszter 1998 Club Laguna Miskolc 01:02.2
3 Varnyu Eszter 1998 Parafa Gyöngyös 01:06.1
4 Lehoczki Orsolya 1997 GDSE Salgótarján 01:09.2
5 Kiss Viktória 1997 Szerencs VSE 01:09.6
6 Sipos Bettina 1998 Fiedler SE Ózd 01:09.6
7 Ördög Rebeka 1998 MSE 01:12.6
8 Kubriczky Zsófia 1997 Gyöngyösi Sportiskola 01:13.6
9 Csőke Luca 1998 Jászapáti Sport Klub 01:16.1
10 Tuza Vanessza 1997 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd 01:20.0
11 Takács Anita 1998 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd 01:20.3
12 Farkas Fanni 1998 Gyöngyösi Sportiskola 01:24.3
13 Polyák Rebeka 1998 KSK Delfin VK  01:28.9
  Kosztrub Dominika 1997 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd nem indult
  Halmosi Luca 1998 MSE nem indult
         
  1999-2000      
1 Dráviczki Eszter 1999 Club Laguna Miskolc 01:10.0
2 Vasvári Adél 1999 Szerencs VSE 01:12.8
3 Csorba Kamilla 1999 KSK Delfin VK  01:15.0
4 Majoros Réka 1999 Szerencs VSE 01:15.2
5 Vasas Adrienn 2000 Fiedler SE Ózd 01:21.3
6 Képes Panna 2000 Szerencs VSE 01:21.6
7 Somosi Fanni Luca 1999 KSK Delfin VK  01:21.7
8 Toplenszki Réka 1999 KSK Delfin VK  01:23.4
9 Fehér Fanni 1999 Gyöngyösi Sportiskola 01:23.9
10 Molnár Melinda 1999 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd 01:25.0
11 Varga Eszter 2000 GDSE Salgótarján 01:25.9
12 Kruppa Stefánia 1999 KSK Delfin VK  01:30.1
13 Farkas Lilla 1999 MSE 01:32.7
14 Berente Gréta 1999 Jászapáti Sport Klub 01:34.2
15 Csernák Rebeka 2000 GDSE Salgótarján 01:36.4
16 Bihari Eszter 2000 Encs VSC 02:04.7
  Szilvási Gréta 1999 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd nem indult
  Hegedűs Lili 2000 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd nem indult
  Kosztrub Vanda 2000 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd nem indult
         
  2001 és fiatalabb      
1 Csobod Amina 2001 Fiedler SE Ózd 01:15.2
2 Csuhai Kincső 2001 Club Laguna Miskolc 01:16.7
3 Bártfai Csenge 2001 Fiedler SE Ózd 01:19.1
4 Sipos Brigitta 2001 Fiedler SE Ózd 01:25.6
5 Bárány Zsófia 2002 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd 01:28.5
6 Kiss Gréta 2001 Fiedler SE Ózd 01:30.2
7 Muzsnay Zsófia 2003 GDSE Salgótarján 01:32.0
8 Prókai Blanka 2001 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd 01:35.1
9 Jablonkai Laura 2002 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd 01:35.5
10 Planéta Laura 2001 Encs VSC 01:36.8
11 Varga Adél 2002 GDSE Salgótarján 02:00.0
12 Nagy Csenge 2004 Gyöngyösi Sportiskola 02:05.9
13 Madár Eszter 2003 Gyöngyösi Sportiskola 02:08.0
  Kőrösi Maja 2001 MSE nem indult
  Szepesi Virág 2001 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd nem indult
  Kardos Eszter 2001 MSE nem indult
  Bencsik Bianka 2003 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd nem indult
  Loj Tímea 2003 MSE nem indult
  Németh Anna 2003 Teknőc Úszóiskola Mezőkövesd nem indult

Kapcsolódó hírek