Ugrás a tartalomhoz

Újabb emlékmű szépült meg

Mezőkövesd hírei

Felújították az I. világháború áldozatainak emlékére állított emlékművet a temetőben. 

Összefogással minden könnyebb! Önzetlenül egymást segítve sok mindent el lehet érni, akár anyagi ráfordítás nélkül is. Ez történt a Mezőkövesdi temetőben is. Így újulhatott meg az I. világháború áldozatainak tiszteletére készített emlékmű.

A Gimnázium történetéről szóló filmből kiderült, hogy Mezőkövesden azért van sok I. világháborús hős eltemetve, mert a Gimnáziumban működött egy hadi kórház, és akik ott meghaltak, azokat itt a temetőben temették el. „A két világháború között élő és aktív mezőkövesdi polgárok mondták el, hogy annak idején ezeket a sírokat, sírkerteket iskolák, csoportok gondozták. Most lehetőségünk nyílt közmunkaprogram keretében munkaerőt igénybe venni, valamint akadt hozzá elegendő alapanyag is, ezért úgy gondoltuk, Mindenszentek ünnepére mindenképpen helyreállítjuk az emlékművet.”–mondta el Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere.

Kapcsolódó hírek