Ugrás a tartalomhoz

Egy pont a rangadón

Mezőkövesd hírei

Restart-Ceglédi VSE – Mezőkövesd-Zsóry SE 1-1 (0-0)

Értékes pontot szerzett városunk felnőtt labdarúgócsapata a bajnokságban.
A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 13. fordulójában a bronzérmes Pest megyei gárdához látogattak Vámosiék november 12-én.

A találkozón a hazaiak játszottak fölényben és több nayg lehetőséget is kidolgoztak, de gólt szerezniük nem sikerült. A 29. percben érdekes jelenet zajlott le, ugyanis a játéktér mögött tartózkodó Nagy Pétert a játékvezető piros lappal kiállította.

Szabados György a szünetben kettős cserét hajtott végre. Csapatunk vezetőedzője a támadójátékon igyekezett lendíteni, ennek jegyében Enescut és Irhást küldte a pályára. A változtatásnak köszönhetően megélénkült a játék és Irhás 18 méteres lövése után előnybe kerültek a mieink az 59. percben. A gól után átvették az irányítást a hazaiak és jelentős fölényben játszottak. A nagy nyomás alig 10 perc alatt eredményre vezetett, ugyanis a Pest megyei gárda Farkas találatával kiegyenlített a 71. percben. A folytatásban elsősorban a hazai gárda előtt adódtak lehetőségek a gólszerzésre, de az eredmény már nem változott a lefújásig. 
Csapatunk a pontszerzés ellenére egy helyet visszacsúszott a tabellán. Sivákék jelenleg a 7. helyen állnak a bajnokságban 20 ponttal. A listavezető Szolnok tovább növelte előnyét labdarúgóinkkal szemben, így együttesünket már 10 ponttal előzik meg.

Labdarúgóink legközelebb a Vecsés gárdáját látják vendégül a bajnokságban. Az összecsapás november 20-án, vasárnap 13 órakor kezdődik a Városi Sportpályán. A mérkőzés előtt négy nappal a Vasas-Híd vendégeként lépnek pályára Szántaiék. A Ligakupa zárófordulójában november 16-án, szerdán 13. 30-kor indul útjára a labda  a fővárosban.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Restart-Ceglédi VSE – Mezőkövesd-Zsóry SE 1-1 (0-0)
Cegléd, 200 néző, vezette: Böcskei (Hofbauer, Péter)

Cegléd: Miski - Robson, Buzás, Ladiszlai, Vincze, Markó (odrobéna), Nagy L., Koncz, farkas, Busa (Medgyesi), Kása (Balog). Vezetőedző: Ványi Zsolt 

Mezőkövesd: Szántai - Ur, Vámosi, Lakatos B., Kaszás, Bogdány, Bagi (Irhás), Zováth, Lipusz (Elek), Husaník (Enescu), Hama. Vezetőedző: Szabados György

Gólok: Farkas (71. p) illetve Irhás (59. p)
Kiállítva: Nagy Péter (Mezőkövesd) a 29. percben

Kapcsolódó hírek