Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2023. december 10. (vasárnap) 11:39 Judit névnapja van




 




Jótékonysági bál a Széchenyi István Szakképző Iskolában

Közel százötvenen vettek részt az idei Széchenyi Bálon, amelyet november 12-én rendeztek meg. 


A kétévente megszervezett jótékonysági est célja a jól teljesítő diákok támogatása. A bálon részt vett Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára is. A bált Csirmaz István, a Széchenyi István Szakképző Iskola igazgatójának, valamint. dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntője nyitotta. Ezt követően az esemény védnöke, a Modine Hungaria Kft. igazgatója, Németh Zoltán mondott egy rövid beszédet, amely keretében egy 5 millió forint támogatásról szóló emléktáblát nyújtott át az intézmény igazgatójának, amellyel a jövőre induló szerszámkészítő szakmát szeretnék támogatni. A bevezető gondolatok után a középfokú oktatási intézmény tanulóinak nyitótáncát tekinthette meg a mintegy 150 fős közönség. A kulturális műsor keretében Nyikes Linda, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület két tagja is énekes produkcióval szórakoztatta a vendégeket. Mellettük a Széchenyi István Szakképző Iskola tanulóinak magas színvonalú énekes-verses műsorát is nagy elismeréssel nézték, illetve hallgatták meg a bálozók. A vacsora után a Randevú zenekar húzta a talpalávalót. 

A bál bevétele 367 135 forint, amelyet a végzős tanulók támogatására, az Alapítványon keresztül az alapítvány céljainak megfelelően a kiemelkedő tanulmányi eredményt és közösségi munkát elérő tanulók megsegítésére, valamint a külföldi tanulmányi utak támogatására fordítanak.

Kapcsolódó képek:



Vissza

   A Zsóry gyógy- és
   egészségparkról bővebben:

 

 


Weboldalkészítés