Ugrás a tartalomhoz

Vereség Csurgón (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Csurgói KK–Mezőkövesdi KC 34–27 (21–10)

Magabiztos győzelmet aratott a Somogy megyei gárda városunk felnőtt csapata  ellen. A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 13. fordulójában a legjobb négy közé igyekvő dunántúli együttesnél vizitáltak Feketéék december 3-án.

A találkozó egy kis közjátékkal kezdődött, miután mindkét csapat piros mezben szeretett volna játszani, de a hazaiak végül sötétkék szerelésben létek pályára. A somogyi együttesből két kulcsember, Katzirz és Paul hagyta ki a mérkőzést sérülés miatt, míg a kövesdiek közül Kupi nem tudta vállalni a játékot hasonló okok miatt.
Az összecsapás első percétől egymásnak estek a csapatok, villámgyors gólváltást követően a hazaiak fokozatosan növelték az előnyüket. Bakó Botond együttese a nyolcadik percben már 6-3-ra vezetett, ekkor Buday Ferenc időt kért. A taktikai megbeszélés ellenére tovább nőtt a csurgói előny. A vendéglátók elsősorban  átlövésekből, valamint beállóból voltak eredményesek. Az MKC a játékrész derekáig tartani tudta négy-öt gólos hátrányát, viszont ezután egy öt perces gólcsend következett Bécsiéknél, ráadásul a vendéglátók ebben a periódusban négy gólt lőttek, így a somogyiak jelentős különbséggel vezettek. Az MKC sok hibával játszott és nem tudta tartani a lépést a hazai gárdával, így kézilabdázóink a szünetig 11 gólos  hátrányt „szedtek össze.”

A második félidő elején Széles duplájával tovább duzzadt a különbség, de ezt követően az MKC elkapta a fonalat és Morváék nyolc alkalommal is megzörgették Nikolics hálóját, melyből Fekete ötöt „termelt.” Csapatunk védekezése is jelentősen feljavult, többek között Hollónak köszönhetően, aki valósággal megbabonázta Kosékat, emellett a kipattanókat is rendre a kövesdi játékosok szerezték meg. Az MKC remek teljesítményének eredményeként 12 perccel a mérkőzés vége előtt mindössze öt gólra olvadt a hazai előny, így Bakó Botond. 23-18-as állásnál időt kért. A csurgói szakember a rövid „szünet” után az őszi szezon nagy részét Mezőkövesden töltő Pallagot állította a kapuba és ez hazai szempontból jó húzásnak bizonyult, miután a fiatal korosztályos válogatott hálóőr több bravúrt is bemutatott. A találkozó hajrájában kiegyenlített küzdelmet láthattak a kilátogatók, mindkét oldalon jó kapusteljesítményekkel és sok fölösleges kiállítással fűszerezve. A játék összképe alapján teljesen megérdemelten tartotta otthon a két pontot hazánk egyik élcsapata.

Kézilabdázóink továbbra is a tabella 12. helyén állnak 2 ponttal. Együttesünk idei utolsó bajnoki mérkőzését az MKB Veszprém KC vendégeként játssza majd le december 17-én, szombaton. Az összecsapás 18 órakor kezdődik a Veszprém Arénában.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Csurgói KK–Mezőkövesdi KC 34–27 (21–10)
Csurgó, 500 néző. Vezette: Baranyi, Szloska
Csurgói KK: Nikolics – Miss 2, KOS 4 (1), SZÖLLőSI 5, SIMON B. 3, PAVLOVICS 4, SZÉLES 5 (1). Csere: Pallag (kapus), Herbert, Császár, Borsos 1 (1), Oláh 5, Trivkovics 1, Vadkerti 1, Országh 1, Nagy M. 2 vezetőedző: Bakó Botond
Mezőkövesdi KC: Tóth K. – Lezák 3 (1), Korsós 2, Bécsi 2, Gyuris, Fekete 7 (2), Németh 2. Csere: HOLLÓ (kapus), Nyikes 1, SZABÓ T. 3, Barta, Rosta M., Kiss G., Morva 3 (2), Molnár F. 4 (1) vezetőedző: Buday Ferenc
Az eredmény alakulása. 11. p.: 8–3. 15. p.: 9–6. 28. p.: 19–9. 42. p.: 23–18. 57. p.: 33–25
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 9/6

Kapcsolódó hírek