Ugrás a tartalomhoz

Képviselő-testületi ülés november 30-án

Mezőkövesd hírei

Az önkormányzat elmúlt háromnegyed éves gazdálkodását, valamint a fizető parkolók, az önkormányzati lakások, ingatlanok bérleti díjáról szóló rendeleteket tárgyalták meg a képviselők a november 30-ai testületi ülésükön. 

A polgármesteri tájékoztatót követően a rendelet-módosításokkal kezdődött az ülés. Elsőként az önkormányzati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének, a lakbérek mértékének megállapításáról szóló rendeleten változtattak a városatyák, amelynek a célja az önkormányzati lakásokra történő pályázati kör kiszélesítése volt. Az egyik módosítás, hogy az előre történő egyösszegű befizetés mértékét hat hónapról 3 havira csökkentették. A másik változtatás, hogy ne csak fiatal házaspárok,élettársak, hanem egyedülálló személyek is pályázhassanak. Második napirendként a kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2012-es díját határozták meg. A meghozott döntés értelmében jövőre a kéményseprői díjakban 5%-os emelést építenek be. Szintén 5%-os áremelés mellett döntött a testület a városi piac és vásár 2012-es bérleti díjai esetében. A grémium döntött a fizető parkolók jövő évi díjairól is, amely esetben szintén az 5%-kos emelést léptettek életbe mind a jegyek, mind a bérletek esetében. 

A városvezetés a rendeletmódosítások után tájékoztatót hallgattak meg az Önkormányzat 2011. első három negyedéves gazdálkodásáról, a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás munkájáról, a Mezőkövesdi Kézilabda Klub tevékenységéről, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ez évi ellátott feladatairól, valamint a Piaccsarnok üzemeltetésének tapasztatairól. Mindemellett az önkormányzat 2012-es költségvetési koncepcióját is megtárgyalták és megszavazták a képviselők.

Kapcsolódó hírek