Ugrás a tartalomhoz

Felhívás

Mezőkövesd hírei

Tisztelt Lakosság!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2019. április 29-én (hétfőn) 8.00-14.00 között újraindítja a korábbi sikeres szemétgyűjtési akcióját, „Jobb, ha el se dobod!” címmel.  A társaság célja, hogy már rövid távon is érezhető szemléletváltozást érjen el a lakosság körében, ugyanis csak idén mintegy 1,5 milliárd forintot költ el a szemétszedési munkákra, melynek döntő többségét az illegálisan lerakott hulladék összegyűjtése és elszállítása tesz ki.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. korábban már összesen 9 alkalommal hirdetett országos szemétgyűjtési akciót, legutóbb 2013-ban, amikor közel 50 ezer fő csatlakozott a mozgalomhoz és több ezer köbméternyi szemetet gyűjtöttek össze az önkéntesek. A társaság 93 mérnöksége a szemétszedési tevékenységük során évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű, mintegy 12500 tonna hulladékot gyűjt össze az országos közutak mellől.

Ez a munka rendkívül nagy humán erőforrást is igényel, vagyis a hulladékok összegyűjtése és elszállítása nemcsak nagy anyagi terhet jelent a cég számára, hanem más tevékenységi területekről is hasznos forrásokat von el, amit az utak minőségének és biztonságának fokozására is fordíthatna. Az idei, 1,5 milliárd forint értékű szemétgyűjtési munkákból például 15 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását vagy 60 ezer tonna melegaszfalt beszerzését lehetne megvalósítani.

Április 29-én több ezer közutas is egyszerre dolgozik majd az önkéntesekkel a közutak menti szemét összegyűjtésében és elszállításában.

A „Jobb, ha el se dobod!” kampány felhívó videója itt érhető el: https://youtu.be/HeaRDet30kU

Az akcióhoz Mezőkövesd Város Önkormányzata is csatlakozik.

A megtisztítani kívánt területek az alábbiak:
- Bogácsi úti körforgalomtól a Hoór-völgyi víztározóig
- LUKOIL benzinúttól és a Szentistváni útig  (Katonai HM út)
- Dózsa György út végén található Mezőkövesd táblától a Hulladéklerakó telepre vezető útig

AZ ÖNKORMÁNYZAT VÁRJA AZ ÖNKÉNTESEK CSATLAKOZÁSÁT IS!

Gyülekező:
2019. április 29. (hétfőn) 7.45 órakor a BÖLKER előtt. (Mezőkövesd, Bogácsi út 41.)
A szemétszedés időtartama: 8.00-14.00

A társaság minden csatlakozó számára térítés nélkül kesztyűt, láthatósági mellényt és zsákokat biztosít, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is.

Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért, fogjunk össze az illegális szemetelés ellen, hogy az út menti területek tisztábbak legyenek és így az utakra is több forrást tudjon felhasználni a Magyar Közút Nonprofit Zrt.!
 

Kapcsolódó hírek